A regény a "Lebensborn" elnevezésű, a Harmadik Birodalomban bejegyzett egyesület történetéről szól, amelyet Himmler, az SS birodalmi vezetőjének elgondolása és utasítása alapján a tisztavérű északi faj gyorsabb szaporítása érdekében hívtak életre. Gyakorlatilag fiatal nőket és férfiakat késztettek arra, hogy "gyerekgyárakban" utódokat nemzzenek és hozzanak a világra. A könyv egykori Lebensborn-tagok, a nürnbergi katonai törvényszék aktái, és olyan anyák elbeszélései alapján íródott, akik kapcsolatba kerültek a Lebensborn-programmal. Egy fiatal szerelmes pár sorsán keresztül ismerhetjük meg, miként léptek be fajhigiéniailag megfelelőnek minősített ifjú németek az egyesületbe, amelynek vezetői - Himmler tenyésztési tervének megvalósítása érdekében - visszaéltek a fiatalok idealizmusával, a haza, a Führer iránti érzéseivel. A programnak a háború befejeződése vetett véget. Megtudhatjuk, hogy elsősorban azok a nők váltak áldozattá, akiktől közvetlenül a szülés után elvették a csecsemőjüket. S persze áldozattá váltak maguk a gyermekek is, akiknek később a szüleik nélkül kellett felnevelkedniük.
Az 1944 májusában deportált erdélyi magyar orvos, dr. Nyiszli Miklós németországi tanulmányainak és szakmai felkészültségének köszönhetően dr. Josef Mengele boncolóorvosa, s mint ilyen, kivételezet...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
4 420 Ft
Eredeti ár: 5 200 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 199 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára