Hallgass, ha jót akarsz! - A legjobb Vörös István dalok 2. - CD
Vörös István Produkció, 2013
Összefoglaló
Vörös István nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint például a Tettenérés, a Szorul a hurok, vagy éppen az Előjelek. Több évtizedes pályafutásának lenyomataként eddig 16 nagylemeze és 3 DVD-je jelent meg, ebből három a legendás Prognózissal. Vörös István olyan egyedi előadóművész, aki dacolva az állandóan változó divatokkal, a saját útját járva folyamatosan jelen van a hazai könnyűzenei életben. Az ország szinte minden pontján koncertezett már, és gyakran tesz eleget külföldi meghívásoknak is. A közönség sokakat megérintő szövegvilágáért, dalainak könnyen megjegyezhető refrénjeiért, és a magával ragadó koncerthangulatért szereti a Vörös István produkcióit. A 2013. július 15-én megjelent, immár tizenhetedik nagylemeze igazi csemege, hiszen előző albumának folytatásaként, pályájának legjobb szerzeményeiből szemezget, és egy új dal is helyet kapott rajta.
Részletek
- Típus: CD Audió
- Lemezek száma: 1
- Előadók: Vörös István
- 1. Verd a nagydobot! – 2013
- 2. Előjelek – 1984, átdolgozva 2013
- 3. Semmit ne ígérj – 1985, átdolgozva 2013
- 4. Titok – 1985, átdolgozva 2013
- 5. Legbensőbb énem – 2000, átdolgozva 2013
- 6. Mindent, csak azt nem – 2004, átdolgozva 2013
- 7. Pörgess fel (Táncolj a teraszon!) – 2010
- 8. Átvarázsolom az életet – 1997
- 9. Szorul a hurok – 1993, átdolgozva 2013
- 10. Visszatérő álom – 2000
- 11. Félúton – 2000, átdolgozva 2013
- 12. Alkoholba mártott hajnalon – 2010
- 13. Merész vágyakkal – 1993, átdolgozva 2013
- 14. Hova menekülj – 1999
- 15. Varázsos éjen át – 2000, átdolgozva 2013
- 16. Agglegény-dal – 2000, átdolgozva 2013
- 17. Tettenérés – 2004, átdolgozva 2013
CD1:
A Bál - LP
A 1. A Bál 2. Ilyen egy férfi 3. Jégkirálynő 4. Közel az éjfél 5. Szombat éjszaka B 1. Fiatal lányok 2. A tánc 3. Követem a fényt 4. Neked írom a dalt 5. Másnap
Online ár:
12 499 Ft