Virtuózok - CD melléklettel (Lugosi Dániel Ali)

Információk

  • 262 oldal
  • Kötés: flexibilis, cérnafűzött
  • ISBN: 9789633491294

Összefoglaló

Három különböző borító, azonos tartalom - válassza ki az Önnek legjobban tetszőt!

Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra. Hiányzott az elegancia, a melegség, az őszinteség a képernyőről. Amikor elindult a Virtuózok, a lelkesedés mindannyiunkat magával ragadott. Vártuk a péntek estéket, végre volt miért bekapcsolni a tévét, mert a Virtuózok inspirált, felemelt, meghatott, hitet adott és példaképeket. Nekünk, műsorkészítőknek küldetéssé vált, hogy a televízió által sokakkal szerettessük meg az addig csak kevesek által hallgatott klasszikus zenét.

A műsorban szereplő tehetséges fiatal zenészek most interjúkban mesélnek arról, hogyan vált életük részévé a zene, amely számukra sikerélményt és önbizalmat ad. Beavatnak mindennapjaikba: kiderül, egyikük sem csodabogár, terveik, álmaik aligha különböznek más gyerekek vágyaitól. Megszólalnak a szülők és a tanárok is, akik nem hallgatják el a zenetanulással járó nehézségeket, kétségeiket sem. A zsűritagok és a televíziósok pedig a beszélgetésekben is a komolyzenét körbevevő falakat lebontva teszik mindenki számára közérthetővé, szerethetővé a klasszikus muzsikát.

A műsor emlékezetes pillanatait csodálatos fotókkal és zenei válogatással idézzük föl, ily módon is feledhetetlenné téve a Virtuózokban átélt élményt.

Az interjúkat olvasva, remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, a zenetanulás, a gyakorlás komoly munkája ellenére, lélekemelő elfoglaltság, s hogy a klasszikus zene nem a kiváltságosak jutalma, nem csak a vájtfülűeké, hallgatásához különleges zenei műveltségre sincs szükség, csupán nyitott fülre és szívre.
Varga Edit

A CD tartalma:
1-Boros Misi – Joseph Haydn: No. 11. (D-dúr) zongoraverseny, Hob XVIII: 11 - III. Rondo all’ Ungherese
2-Szauer Bianka – Deborah Henson-Conant: Baroque Flamenco
3-Kiss Zoli – Jean Baptiste Accolay – arr. Jakub Kowalewski: No. 1. (a-moll) hegedűverseny – I. Allegro moderato
4-Sándor Zoli – Pablo de Sarasate: Bevezetés és tarantella, Op.43.
5-Tóth Betti – Reinhold Gliere: Hárfaverseny, Op.74. – III. Allegro giocoso
6-Lugosi Dániel Ali – C. M. von Weber: No. 1. (f-moll) klarinétverseny, Op.73. – I. Allegro
7- Foki Dániel – Erich Wolfgang Korngold – A halott város, Op.12. Pierrot táncdala „Mein Sehnen, mein Wähnen”
8-Demeniv Mihály – Vladimir Zubitzky: Ommagio ad Astor Piazzolla
9-Gyöngyösi Ivett – Frédéric Chopin: Andante spianato et Grande polonaise brillante, Op.22. – Polonaise

0.0
4 900 Ft
19 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Virtuózok - CD melléklettel (Lugosi Dániel Ali)

Virtuózok - CD melléklettel (Lugosi Dániel Ali)

+
7 600 Ft 7 465 Ft 0.01
Raktáron
2 - 4 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • A budapesti kórus tevékenységének jubileumi összefoglalása ez a kötet, megalakulásuk és vezetőjük 80. születésnapja alkalmából. A kórus életét, keletkezését, zenetörté...

    15 pont
    Beszállítói készleten
    3 - 5 munkanap
  • Pernye András (1928-1980) immár bő három évtizede nincs közöttünk, személyét azonban egykori zeneakadémiai tanítványai körében mindmáig legendák övezik, a Ki mit tud? ...

    10 pont
    Beszállítói készleten
    5 - 7 munkanap
    könyv
    Mikusi Balázs: Pernye András - Budapest hangversenytermeiben - Válogatott zenekritikák
    Beszállítói készleten

    Mikusi Balázs: Pernye András - Budapest hangversenytermeiben - Válogatott zenekritikák

    Gondolat Kiadói Kör, 2012 0.150000006 3 200 Ft 2 720 Ft
  • Harminc tanulmány olvasható a kötetben, egy páratlan muzikológus pálya lenyomatai. A legkorábbiak a hatvanas években születtek, a legfrissebbek a kétezres évek elején....

    18 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
  • A 11 platinalemezzel rendelkező modern klasszikus zeneszerző és zongoraművész HAVASI, akinek a koncertjeit a televíziós közvetítéseknek köszönhetően az elmúlt években ...

    18 pont
    Beszállítói készleten
    3 - 5 munkanap
    könyv
    Havasi: Életre kelt szimfónia (könyv+CD/DVD)
    Beszállítói készleten

    Havasi: Életre kelt szimfónia (könyv+CD/DVD)

    Symphonic Concert Management Kft., 2015 0.0500000007 4 990 Ft 4 740 Ft
Teljes lista
  • Megtalálható a könyvben minden olyan információ ami ennek a 300 éves művészeti ágnak a demisztifikálásához szükséges. David Pogue és Scott Speck egy igazán könnyed han...

    4 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    David Pogue; Scott Speck: Klassz-IQs - Tantusz könyvek
    Raktáron

    David Pogue; Scott Speck: Klassz-IQs - Tantusz könyvek

    Panem Kft., 2013
    akcióban
    0.7
    3 900 Ft 1 170 Ft
  • Mi a régizene? Mennyire régi? Miként képes megszólítani bennünket, és miért van rá szükségünk? Thomas Forrest Kelly, a Harvard Egyetem professzora nemcsak a fenti kérd...

    7 pont
    Beszállítói készleten
    10 - 12 munkanap
    könyv
    Thomas Forrest Kelly: Régizene - Nagyon rövid bevezetés
    Beszállítói készleten

    Thomas Forrest Kelly: Régizene - Nagyon rövid bevezetés

    Rózsavölgyi És Társa, 2014 0.100000001 1 990 Ft 1 791 Ft
  • A tanulmánykötet vázlatokat nyújt át az olvasónak a magyar zenetörténet 1940 és 1956 közötti időszakából, amelyet az átpolitizálódás koraként határoz meg. Azt vizsgálj...

    15 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
  • 1837. augusztus 22-én elérte célját a reformkori magyar művelődéspolitika egyik legfontosabb törekvése: az akkori Kerepesi úton megnyitotta kapuját a Pesti Magyar Szín...

    17 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tallián Tibor: Schodel Rozália és a hivatásos magyar operajátszás kezdetei
    Raktáron

    Tallián Tibor: Schodel Rozália és a hivatásos magyar operajátszás kezdetei

    Balassi Kiadó, 2015 0.0500000007 4 500 Ft 4 275 Ft
Teljes lista
  • Három különböző borító, azonos tartalom - válassza ki az Önnek legjobban tetszőt! Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra. Hiányzott az ele...

    19 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Virtuózok - CD melléklettel (Lugosi Dániel Ali)
    Raktáron
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!