Merci, nagyik!
Animus Kiadó, 2019
Összefoglaló
Julia, a harmincas évei elején járó pszichológus nehéz időszakon megy keresztül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feladja addigi életét, és állást vállal egy vidéki idősek otthonában. Mikor megérkezik új munkahelyére, kábé annyira hisz a boldogságban, mint a Mikulásban, és ami még rosszabb, már a beköltözése napján rádöbben, hogy egyáltalán nem rajong az idősekért. Ám ahogy telnek a napok, hetek, rájön, hogy az otthon lakóitól bizony sokat tanulhat. Pedig nehéz elképzelni, hogy visszatérhet az ember életkedve a tréfamester bácsik, álmodozó nénik és az összetört szívű kollégák között. Julia mégis kezdi úgy érezni, talán mégsem átok, hogy éppen itt kötött ki. Ráadásul a szerelem is szívesen bukkan fel ott, ahol a legkevésbé várják.
Ez a fanyar humorú francia regény olyanokról szól, akiknek van mit mesélniük az életről. No és olyanokról is, akiknek még meg kell írniuk a saját meséjüket. Felemelő, megható, vicces és emberséges. Igazi örömóda.
Részletek
- 336 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- ISBN: 9789633246528
- Fordító: Fouilleul Jolán
Ez is elérhető kínálatunkban:
Piszkos Fred, a kapitány
Rejtő Jenő, a "ponyva" mestere, mára már klasszikussá nemesedett. Nemzedékek számára biztosították a szórakozást jellegzetes figurái, Gorcsev Iván, Vanek úr és természetesen maga Piszkos Fred, a ka...
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
3 870 Ft
Kiadói ár: 4 299 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Csak ajánlani tudom! Sìrtam, és nevettem! Nem szerettem, hogy vége van a könyvnek! Megvásároltam, hogy kölcsön tudjam adni a barátaimnak! Letehetetlen!