Regionális fejlesztéspolitikai hatáselemzés
Akadémiai Kiadó, 2016
Összefoglaló
A területfejlesztési politikában erőteljes fordulat figyelhető meg, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a részérdekeken alapuló forrásosztogatás" pazarlóan működik. Szükség van előzetes hatásértékelésre, az egyes régiókra vonatkozó fejlesztéspolitikai elképzelések miként befolyásolhatják az ország fejlődését. Ebben a témakörben Varga Attila és munkatársai nemzetközileg is úttörő és kiemelkedő eredményeket értek el, több országban alkalmazzák az általuk kidolgozott modelleket. A könyv kiválóan felhasználható tankönyvként a mester- és doktori képzésekben, de kézikönyvként is a gazdaságpolitikai döntések előkészítése során.
Lengyel Imre, az MTA doktora,
intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem
Részletek
- 200 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789630597494
- Szerkesztő: Lengyel Imre
Ez is elérhető kínálatunkban:
Közép- és Kelet-Európa gazdaságtörténete 1945-1953 között - A szovjet megszállás és a sztálinista tervgazdálkodás kiépülése
"Domonkos Endre könyve a korszak fontos gazdaságtörténeti összegzésének és dokumentumának tekinthető. Újdonságértékűnek és sikeresnek tekintjük a szerző azon törekvését, hogy a fejezetek megírásako...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 199 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 199 Ft
Online ár:
8 500 Ft
Eredeti ár: 9 999 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján