Tudom milyen - CD

Vad Fruttik

Információk

  • Típus: CD Audió
  • Lemezek száma: 1

Összefoglaló

Likó Marcelltől a zenekar szövegeiért is felelős frontembertől már megszokhattuk, hogy
dalaiban boncasztalra helyezi az életünk feldolgozásra váró, nehezen megfogalmazható érzéseit. A Tudom milyen című lemezen újabb határokat feszeget a zenekar erős társadalomkritikai szókimondással.

"Az album a rendszer tehetetlenségéről szól az én olvasatomban. Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba, nem úgy működünk, ahogy elvárnák tőlünk, ahogy megterveztek minket. Jobb esetben már nem érezzük azt, hogy velünk van baj. Rosszabb esetben, elfojtjuk, titkoljuk azt, amiről úgy érezzük, hogy a gyengeség jele; vagy azt kérdezgetjük magunktól, hogy miért nem vagyunk elég jók? Jó esetben ráérzünk arra, hogy az a társadalmi struktúra amiben létezni kényszerülünk, nem gondoskodik mindenkiről, és rálátunk : az a problémás, amiben élünk, nem pedig mi - bármennyire is el akarják velünk hitetni az ellenkezőjét. Ebben a pár mondatban képzelem el az összes dalt - a hiba amit el akarunk/akarnak titkolni" - mondja Likó Marcell, akiről idén Bunkerrajzoló címmel életrajzi írás jelent meg.

1. Utolsó adás
2. Majom majom
3. Gabi
4. Részeg király
5. Mi lenne jó
6. Tudom milyen
7. Gyújtsd fel!
8. Túl kemény
9. Hold
10. Repülni roncsokat

0.100000001
3 976 Ft 3 578 Ft
14 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Vad Fruttik: Tudom milyen - CD

Vad Fruttik: Tudom milyen - CD

+
7 629 Ft 6 866 Ft 0.1
17 - 21 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • 2000-ben és 2003-ban jelent meg az a két lemez, amely minimum egy generáció számára volt a legmeghatározóbb zenei élmény. 2014-ben pedig végre napvilágot lát a sorozat...

    12 pont
    3 - 5 munkanap

    Hiperkarma: Konyharegény - CD

    0.100000001 3 499 Ft 3 149 Ft
  • Az Anna & the Barbies zenekar rendkívül sikeres évet zárt 2013-ban. A 2012 őszén megjelent ÁNEM! című albumukat a közönség mellett a szakma is elismerte és Fonogram Dí...

    12 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    Anna and the Barbies: Szabadesés - CD
    Raktáron

    Anna and the Barbies: Szabadesés - CD

    0.100000001 3 499 Ft 3 149 Ft
  • Számos tehetségkutatót nyertek már zenekarként, legjobb dalszövegért, énekhangért. “Zenénket underground popként kategórizálnánk, mivel több stílusból is merítünk ihle...

    2 pont
    3 - 5 munkanap
    CD

    Vad Fruttik: Egy éjszaka Bohémiában - CD

    akcióban
    0.53
    1 490 Ft 699 Ft
  • Az Ünnep című Budapest Bár lemez tökéletes ajándék nem csak karácsonyra. A CD ajándékdobozt ábrázoló borítóval és jobbnál jobb, nem szokványos karácsonyi repertoárral ...

    12 pont
    17 - 21 munkanap
    CD

    Budapestbár: Budapest Bár: Ünnep Vol.6. - CD

    0.100000001 3 438 Ft 3 094 Ft
Teljes lista
  • Palya Bea új, Hazatalálok című albumával a hagyományt a dalszerzői munkát folytatva ismét egyetemes, a legtöbb embert érintő témához nyúl, így az új dalokban a párkapc...

    14 pont
    17 - 21 munkanap
    CD

    Palya Bea: Hazatalálok - CD

    0.100000001 4 106 Ft 3 695 Ft
  • 1968 és 1975 között létezett néhány zenekar, akiknek minden fellépése, Budapesten és vidéken egyaránt komoly tömegeket mozgatott meg. Ezek közül is kiemelkedett a Taur...

    17 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
  • 1. Szakos* Feat. Ákos* - Here Is The House 2. Zagar* - Only When I Lose Myself 3. Spigiboy Feat. Hauber* - Question Of Time (2003 Version) 4. Nona - Shake The Disease ...

    5 pont
    3 - 7 munkanap
    CD

    A Tribute to Depeche Mode: Thank U …Too - CD

    0.100000001 1 490 Ft 1 341 Ft
  • A 2014. évi Eurovíziós dalverseny magyarországi döntőjén országos ismertséget szerző együttes új lemeze 12 dallal. Rajta az év legtöbbet játszott rádiós slágere a Legn...

    7 pont
    3 - 7 munkanap
    CD

    HoneyBeast; : A legnagyobb hős - CD

    0.100000001 1 990 Ft 1 791 Ft
Teljes lista
  • Likó Marcelltől a zenekar szövegeiért is felelős frontembertől már megszokhattuk, hogy dalaiban boncasztalra helyezi az életünk feldolgozásra váró, nehezen megfogalmaz...

    14 pont
    17 - 21 munkanap
    CD

    Vad Fruttik: Tudom milyen - CD

    0.100000001 3 976 Ft 3 578 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!