Tudom milyen - CD

Vad Fruttik

Információk

  • Típus: CD Audió
  • Lemezek száma: 1

Összefoglaló

Likó Marcelltől a zenekar szövegeiért is felelős frontembertől már megszokhattuk, hogy
dalaiban boncasztalra helyezi az életünk feldolgozásra váró, nehezen megfogalmazható érzéseit. A Tudom milyen című lemezen újabb határokat feszeget a zenekar erős társadalomkritikai szókimondással.

"Az album a rendszer tehetetlenségéről szól az én olvasatomban. Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba, nem úgy működünk, ahogy elvárnák tőlünk, ahogy megterveztek minket. Jobb esetben már nem érezzük azt, hogy velünk van baj. Rosszabb esetben, elfojtjuk, titkoljuk azt, amiről úgy érezzük, hogy a gyengeség jele; vagy azt kérdezgetjük magunktól, hogy miért nem vagyunk elég jók? Jó esetben ráérzünk arra, hogy az a társadalmi struktúra amiben létezni kényszerülünk, nem gondoskodik mindenkiről, és rálátunk : az a problémás, amiben élünk, nem pedig mi - bármennyire is el akarják velünk hitetni az ellenkezőjét. Ebben a pár mondatban képzelem el az összes dalt - a hiba amit el akarunk/akarnak titkolni" - mondja Likó Marcell, akiről idén Bunkerrajzoló címmel életrajzi írás jelent meg.

1. Utolsó adás
2. Majom majom
3. Gabi
4. Részeg király
5. Mi lenne jó
6. Tudom milyen
7. Gyújtsd fel!
8. Túl kemény
9. Hold
10. Repülni roncsokat

0.100000001
3 976 Ft 3 578 Ft
14 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Vad Fruttik: Tudom milyen - CD

Vad Fruttik: Tudom milyen - CD

+
7 629 Ft 6 866 Ft 0.1
17 - 21 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • „Vicces, szabad, zabolátlan, kissé őrült” jellemezte egy korábbi interjúban önmagát a zenekar, és ezek a jelzők tökéletesen illenek harmadik nagylemezükre is. Az újsze...

    5 pont
    17 - 21 munkanap
  • Intim Torna Illegál / Kísérlet A Kísérlet 2012 október 31-én indul, ekkor lát napvilágot az Intim Torna Illegál második sorlemeze! A Mennyország kapujában címet viselő...

    9 pont
    5 - 7 munkanap
    CD

    Intim Torna Illegál: Kísérlet - CD

    0.100000001 2 540 Ft 2 286 Ft
  • 2009 április folyamán indult útjára a magyar jazz és könnyűzene történetének egy egyedül álló kiadványsorozata. Dés László lemezei és dalai ugyanis időrendbe és műfajo...

    6 pont
    17 - 21 munkanap
    CD

    Dés László: Filmdalok, Filmzenék

    0.100000001 1 934 Ft 1 741 Ft
  • A 2014. évi Eurovíziós dalverseny magyarországi döntőjén országos ismertséget szerző együttes új lemeze 12 dallal. Rajta az év legtöbbet játszott rádiós slágere a Legn...

    7 pont
    3 - 7 munkanap
    CD

    HoneyBeast; : A legnagyobb hős - CD

    0.100000001 1 990 Ft 1 791 Ft
Teljes lista
  • A 2014. évi Eurovíziós dalverseny magyarországi döntőjén országos ismertséget szerző együttes új lemeze 12 dallal. Rajta az év legtöbbet játszott rádiós slágere a Legn...

    7 pont
    3 - 7 munkanap
    CD

    HoneyBeast; : A legnagyobb hős - CD

    0.100000001 1 990 Ft 1 791 Ft
  • A Honeybeast új albumával az aranylemezes "Bódottá" vonalát folytatja. A "Súlytalan" tökéletesen beleilleszkedik abba a hangzásvilágba, amely Tarján Zsófi érkezése óta...

    8 pont
    17 - 21 munkanap
    CD

    Honeybeast: Súlytalan - CD

    0.100000001 2 256 Ft 2 030 Ft
  • Az idén 25 éves Omen zenekar új albuma szeptember 7-én jelenik meg 25 év címmel. A 25 éves jubileumi és lemezbemutató nagykoncert november 28-án lesz a budapesti Dürer...

    3 pont
    5 - 7 munkanap
    CD

    Omen: 25 év - CD

    0.100000001 1 110 Ft 999 Ft
  • Kocsis Tibor számára az X-Faktor győzelem csak a kezdet volt. Az Irány az élet és az Új holnap után már harmadik szólólemeze jelenik meg a Gold Record gondozásában 3 c...

    8 pont
    17 - 21 munkanap
    CD

    Kocsis Tibor: Kocsis Tibor 3. - CD

    0.100000001 2 256 Ft 2 030 Ft
Teljes lista
  • Likó Marcelltől a zenekar szövegeiért is felelős frontembertől már megszokhattuk, hogy dalaiban boncasztalra helyezi az életünk feldolgozásra váró, nehezen megfogalmaz...

    14 pont
    17 - 21 munkanap
    CD

    Vad Fruttik: Tudom milyen - CD

    0.100000001 3 976 Ft 3 578 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!