1. Könyv
  2. Gyermek- és ifjúsági
  3. Ifjúsági irodalom
  4. 10-14 éveseknek
  5. Kortárs
208 oldal・kemény kötés・ISBN: 9789634032519

 

Előjegyezhető

Amber Smith: Amilyen akkor voltam könyv

Amilyen akkor voltam

Amber Smith

Ez is elérhető kínálatunkban:

4 233 Ft

Bővebben a Könyves Magazinban

Az iskola első négy évében az olvasás megszerettetése a valódi feladat – nyilatkozta az Indexnek Csépe Valéria, az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásával megbízott miniszteri biztos. Megmelengette a szívünket a mondat, ugyanezt gondoljuk és hisszük mi is. A folytatás már kevésbé. Abban ugyan egyetértünk a miniszteri biztossal, hogy a tananyagot közelebb kell vinni a gyerekekkel, ám, hogy „magyar nyelven kevés ilyen mai szerző és irodalom van”, az finoman szólva is meglepő kijelentés. A Könyves Magazinban évek óta külön blokkba gyűjtjük a legfrissebb kortárs gyerekirodalmi műveket, és ezeket rendszeresen közzétesszük itt, a blogon is. Hatalmas a merítés, hiszen rendkívül sokszínű az a kínálat, amellyel a gyerekkönyvkiadók évről évre előállnak. Szerencsére egyre több olyan magyar szerző is van, aki korábban már más téren bizonyított, és most úgy döntött, hogy kimondottan a legkisebbeknek ír. És persze ott vannak olyanok is, akik évek óta nagyon jól értik és érzik, hogy mi kell a kezdő olvasóknak. Épp ezért arra gondoltunk, hogy a magazin gyerekirodalmi blokkját alapul véve összeállítunk egy alternatív listát, kimondottan alsósoknak. Ehhez a 2016-os és az eddigi egyetlen 2017-es magazinszámokat vesszük alapul. A kínálat természetesen ennél sokkal, de sokkal nagyobb, mindenki válogasson bátran, de lehet ez egy alap ahhoz, hogy akár otthonra, akár a suliba friss, merész, vicces könyveket válogassunk – olyanokat, amelyekkel tényleg megszeretheti a gyerek az olvasást.

Bevezető ár:

3 200 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Bevezető ár:

4 000 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 1. - képSregény - kemény kötés könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Bevezető ár:

3 440 Ft

Eredeti ár: 4 299 Ft

Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 18. - Ész nélkül könyv

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 899 Ft

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 14. - Romhalmaz könyv

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 399 Ft

Louisa May  Alcott: Kisasszonyok könyv

Online ár:

3 137 Ft

Eredeti ár: 3 690 Ft

Csukás István: Nyár a szigeten könyv

Online ár:

3 655 Ft

Eredeti ár: 4 299 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

könyv

Kitka Bence a Bermuda-háromszögben - Bence a világ körül 3.

Kizárt dolog, hogy Kitka Bence és a nővére, Réka izgalmasabb kalandba keveredjenek, mint amilyenben Balatonalján és az északi sarkkörnél volt részük nemrég. Nincs igazam? Csakhogy... Na jó, legyünk...

Bevezető ár:

3 200 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Bevezető ár:

4 000 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 1. - képSregény - kemény kötés könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Amber Smith: Amilyen akkor voltam könyv

Online ár:

4 233 Ft

Eredeti ár: 4 980 Ft

Bevezető ár:

3 440 Ft

Eredeti ár: 4 299 Ft

Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 18. - Ész nélkül könyv

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 899 Ft

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 14. - Romhalmaz könyv

Online ár:

2 890 Ft

Eredeti ár: 3 399 Ft

Louisa May  Alcott: Kisasszonyok könyv

Online ár:

3 137 Ft

Eredeti ár: 3 690 Ft

Csukás István: Nyár a szigeten könyv

Online ár:

3 655 Ft

Eredeti ár: 4 299 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje könyv

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Krause, Ute: Die Muskeltiere - Alle meine Freunde idegen
Krause, Ute

Online ár:

4 241 Ft

Eredeti ár: 4 464 Ft

Krause, Ute: Die Muskeltiere auf großer Fahrt idegen
Krause, Ute

Online ár:

6 381 Ft

Eredeti ár: 6 716 Ft

Krause, Ute: Die Muskeltiere - Picandou und der kleine Schreihals idegen
Krause, Ute

Online ár:

4 655 Ft

Eredeti ár: 4 899 Ft

Krause, Ute: Die Muskeltiere und das Weihnachtswunder idegen
Krause, Ute

Online ár:

6 369 Ft

Eredeti ár: 6 704 Ft

Krause, Ute: Minus Drei 01 wünscht sich ein Haustier idegen
Krause, Ute

Online ár:

4 237 Ft

Eredeti ár: 4 460 Ft

Krause, Ute: Die Muskeltiere und Madame Roquefort idegen
Krause, Ute

Online ár:

6 798 Ft

Eredeti ár: 7 155 Ft

Krause, Ute: Der Löwe auf dem Dachboden idegen
Krause, Ute

Online ár:

6 723 Ft

Eredeti ár: 7 076 Ft

Krause, Ute: Die Muskeltiere und Ewig Fünfter idegen
Krause, Ute

Online ár:

6 764 Ft

Eredeti ár: 7 119 Ft

Krause, Ute: Die Muskeltiere 02 auf großer Fahrt idegen
Krause, Ute

Online ár:

6 681 Ft

Eredeti ár: 7 032 Ft

Krause, Ute: Die Muskeltiere idegen
Krause, Ute

Online ár:

6 794 Ft

Eredeti ár: 7 151 Ft

Neked hogy tetszett?

Értékeld:

Csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik a könyvet.

Értékelések ellenőrzése

A kizárólag regisztrált felhasználóinktól származó értékeléseket és véleményeket nem hitelesítjük, a moderálás jogát azonban fenntartjuk.

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára