Spontán kreativitás - Meditációk pozitív minőségeinek megnyilvánulásáért
Püski Kiadó, 2019
Összefoglaló
A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, Tenzin Wangyal Rinpocse több mint 30 éves Nyugaton végzett tanítói tevékenységének kvintesszenciája. Rinpocse hagyományos tibeti bön buddhista képzésben részesült Indiában, majd megszerezte a gese fokozatot, amely a kolostori oktatásban a legmagasabb vizsgával elérhető titulus. Mikor 1988-ban Csögyal Namkhai Norbu meghívására Olaszországba érkezett, és nyugatiakat kezdett tanítani, a kolostorban tanult hagyományos módon fogott hozzá, kizárólag a szent szövegek felolvasásával és mondatról mondatra történő interpretációjával. Ebben az időszakban készült első könyve egy lelkes csapat segítségével, amely a hagyományos módszerek autentikus átültetésére való kísérletként értelmezhető, és a múlt évben magyarul is megjelent, A tudat természetének csodái címmel. Tapasztalatai arra sarkallták, hogy a nyugati tanítványok számára könnyebben befogadható módon, a magas szintű tanításokat a másodlagosnak tekinthető kulturális elemeket leválasztva, közvetlenül próbálja átadni. Ennek a folyamatnak az állomásai jól végigkövethetőek azóta megjelent könyvein, melyek közül a jelenlegi utolsót tartja kezében az olvasó. A Spontán kreativitás amellett, hogy a tibeti bön buddhista hagyomány legmagasabb ösvényéből, a dzogcsenből merít, olyan gyakorlatokat és tanácsokat ad, melyeket bármilyen hétköznapi élethelyzetben használni tudunk, hogy feltárva és feloldva belső elzáródásainkat és automatikussá vált reakcióinkat, felismerjük tudatunk valódi természetét, és örömmel tudjunk szolgálni másokat. A tudatunk természete fogalomra a könyv olvasása során lassan élettel telik meg, olyan alapvető minőségek forrásaként ismerhetjük fel önmagunk végső természetét, mint a szeretet, az öröm, a kiegyensúlyozott nyugalom, az együttérzés és a kreativitás. Azért, hogy mindezen minőségek meg is nyilvánuljanak az életünkben, a könyvben számtalan gyakorlat és példa található, melyek támogatnak bennünket az ösvényen, amely a mindannyiunkban benne rejlő kreativitás forrása felé vezet...
Ez is elérhető kínálatunkban:
Taoista szerelmi titkok
A Mantak Chia mester által felfedett titkos tanítások segítségével a férfiak megôrizhetik és átalakíthatják szexuális energiájukat, ha keringetik azt a test középsô energiakörén, az ún. Mikrokozmik...
Online ár:
4 590 Ft
Eredeti ár: 5 400 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
1 785 Ft
Eredeti ár: 2 100 Ft
Akciós ár:
1 396 Ft
Korábbi ár: 2 792 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján