Egy király halála - Martin Luther King utolsó évének igaz története

Tavis Smiley, David Ritz
Casparus Kiadó, 2018

Információk

  • 258 oldal
  • Kötés: keménytábla, védőborító
  • ISBN: 9786155835025

Összefoglaló

„Ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni,
akkor élnie sem érdemes.”
Martin Luther King

Tavis Smiley díjnyertes könyve Martin Luther King utolsó évéről szól, amely életének legküzdelmesebb időszaka volt.
King már nem csak az amerikai feketék jogaiért küzdött: a Szegények kampányával a gazdasági rendszer mindenféle származású áldozatának érdekeit képviselte. Azzal pedig, hogy szót emelt a vietnami háború ellen, egy nemzeti rögeszmén túllépve tett hitet az emberségesség mellett, az erőszakkal szemben – bárki legyen is annak elszenvedője. Nyilvánvalóvá tette a két ügy közötti kapcsolatot: a vietnami háborúra költött milliárdok töredékéből is meg lehetett volna oldani a szegénység problémáját az USA-ban. E két törekvésével azonban minden korábbinál több támadást vont magára, az FBI, a média, sőt még saját támogatói részéről is.
Kinget 1968. április 4-én, napra pontosan egy évvel az után gyilkolták meg, hogy a „Vietnamon túl” című beszédében először kritizálta a vietnami háborút. Ezt az egyévnyi szenvedést tekinthetjük hitvallásának, mellyel példát mutat minden ember számára, akiben a lelkiismeret hangjai szembekerülnek az uralkodó politikai közhangulattal és társadalmi rögeszmékkel.

„Abban a percben, abban a másodpercben, amikor elkötelezed magad a szabadság, függetlenség és igazság mellett,
akár meg is ölhetik a tested, a lelked akkor is győzni fog.”
Martin Luther King

0.150000006
3 800 Ft 3 230 Ft
12 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Tavis Smiley, David Ritz: Egy király halála - Martin Luther King utolsó évének igaz története

Tavis Smiley, David Ritz: Egy király halála - Martin Luther King utolsó évének igaz története

+
8 790 Ft 7 471 Ft 0.15
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • "A szerző nem hagyományosan mutatja be a Lengyelországban és Magyarországon egyaránt közkedvelt, szentté avatott KIRÁLYNŐT: Hedviget az adott korban élő, a történelmet...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Marta Kwasnicka: Hedvig - A waweli királynő
    Raktáron

    Marta Kwasnicka: Hedvig - A waweli királynő

    Rézbong Kiadó, 2018 0.150000006 2 900 Ft 2 465 Ft
  • Az Onódy-ügy a hatvanas évek legnagyobb elhallgatott botránya volt. Onódy Lajos, a kor legsikeresebb üzletembere, átalakította az idegenforgalmat,ő alapította a Mézes ...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Odze György: Sorstöröttek - Onódy Lajos és Bara Margit története
    Raktáron

    Odze György: Sorstöröttek - Onódy Lajos és Bara Margit története

    Noran Libro Kiadó, 2017 0.150000006 2 800 Ft 2 380 Ft
  • A Klein-napló egy titokzatos titkárnő irománya, mely arra emlékezik, ami majd csak ezután lesz. Mindenki mást olvas ki belőle, a falusiak többsége azonban úgy véli, ho...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Grecsó Krisztián: Isten hozott
    Raktáron

    Grecsó Krisztián: Isten hozott

    Magvető Könyvkiadó, 2018 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
  • "Folyamatos pörgés az életem: szerepek, filmek, bemutatók, utazások, határidők, megbeszélések. Mindenki a barátom és én mindenki barátja vagyok: kaszkadőr társaim, szí...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Zhu Mo: Csúcsformában
    Raktáron

    Zhu Mo: Csúcsformában

    Kossuth Kiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • Ez a könyv a forradalmakról szól. De nem az erőszakos fajtájúakról, azok többnyire ártatlan emberek halálával végződnek. Az itt bemutatott mozgalmakat hétköznapi ember...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz
    Raktáron

    Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz

    Göncöl Kiadó, 2017 0.150000006 1 995 Ft 1 696 Ft
  • A huszadik században európai demokratikus rendszerek sora roppant össze és vált fasiszta, náci, illetve kommunista diktatúrává. Ezeket olyan párt vagy vezér irányított...

    5 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Timothy Snyder: A zsarnokságról - Húsz lecke a huszadik századból
    Raktáron

    Timothy Snyder: A zsarnokságról - Húsz lecke a huszadik századból

    21. Század Kiadó, 2017
    akcióban
    0.5
    2 990 Ft 1 495 Ft
  • A Városligettől Zanzibárig... utazások földön, vízen, levegőben autóval, hajóval vagy helikopterrel és sok-sok sztorival. Pillanatképek Nógrádi György életéből a gyerm...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Nógrádi György: A Városligettől Zanzibárig
    Raktáron

    Nógrádi György: A Városligettől Zanzibárig

    Kossuth Kiadó, 2018 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • Nógrádi György könyvében azoknak az eseményeknek a történetét idézi fel a 20. és a 21. századból, amelyeket vagy fontosnak tart, vagy valamilyen módon a résztvevője vo...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Nógrádi György: Szerencsénk volt, túléltük... - Világpolitika 1945-től napjainkig
    Raktáron
Teljes lista
  • „Ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes.” Martin Luther King Tavis Smiley díjnyertes könyve Martin Luther King utolsó évéről sz...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tavis Smiley, David Ritz: Egy király halála - Martin Luther King utolsó évének igaz története
    Raktáron
Teljes lista
  • „Ha egy ember semmit sem talál, amiért meg tudna halni, akkor élnie sem érdemes.” Martin Luther King Tavis Smiley díjnyertes könyve Martin Luther King utolsó évéről sz...

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tavis Smiley, David Ritz: Egy király halála - Martin Luther King utolsó évének igaz története
    Raktáron
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!