Ne félts

Tahereh Mafi
Gabo Kiadó, 2015
Bookline értékelés: (1 értékelés) Írj a termékhez értékelést

Információk

Összefoglaló

Egy napon majd... Egy napon majd szabad lehetek.

Már semmi sem lesz olyan, mint volt.
Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott. A háborúnak talán már azelőtt vége lett, hogy igazán elkezdődött volna.
Juliette az egyetlen, aki a Regeneráció útjában áll. Tudja, ha ő életben marad, a Regeneráció nem élhet.
Ám ahhoz, hogy legyőzze a Regenerációt és a férfit, aki kis híján megölte őt, Juliette-nek segítségre van szüksége valakitől, akiről sosem gondolta, hogy megbízhat benne. Warnertől. És miközben a közös ellenség legyőzésén munkálkodnak, Juliette rájön, hogy minden, amit tudni vélt – Warnerről, a saját képességeiről, sőt Adamről is –, téves volt.

Függőséget okoz, nagyon izgalmas, árad belőle a szerelem. Irigy vagyok. Nem tudtam letenni.
– Lauren Kate
New York Times bestseller szerző, a Fallen sorozat írója.

Olvasóink írták a könyvről:

Ezt. Egyszerűen. Nem. Tudom. Elhinni. Sajnálom hogy eddig halogattam a sorozat olvasását, utólag nagyon bánt mert három tökéletesen megírt könyvről van szó persze apróbb hibákkal Az elején Adamnek szurkoltam, teljesen be lettem csapva. Aaron Warnert most hogy jobban „megismertem” teljesen megváltoztatta az álláspontomat, és nézeteimet. Annyira Warner ♥ nem is tudom elhinni hogy az elején utáltam. Juliette a nyafogós, önsanyargató- sajnáltató kislányból, igazi önbizalommal teli nő lett aki végre megtalálta a helyes utat, rájön hogy nincs egyedül. SPOILER Adamet sajnáltam, nem azért mert SPOILER hanem azért mert Juliettenek igaza volt. Sajnos ő maradt a szenvedő alany, pedig kár érte. Kenji örök kedvenc lesz, igazi jóbarát. Most pedig búcsúzom tőletek, de nem örökre, újra elő fogom venni a köteteket. ♥

0.150000006
2 490 Ft 2 116 Ft
8 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Tahereh Mafi: Ne félts

Tahereh Mafi: Ne félts

+
4 980 Ft 4 232 Ft 0.15
Beszállítói készleten
4 - 6 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Megmentheted az emberiséget, ám válj érte azzá, amitől a legjobban rettegtél. Te mit tennél? Ha életben akarsz maradni e a pusztuló világban, át kell adnod magad a söt...

    12 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Julie Kagawa: A halhatatlanság szabályai - (Éden-trilógia 1.)
    Raktáron

    Julie Kagawa: A halhatatlanság szabályai - (Éden-trilógia 1.)

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2016 0.100000001 3 499 Ft 3 149 Ft
  • Tom Hazard veszélyes titkot rejteget: hiába tűnik átlagos negyvenegy éves férfinak, egy ritka betegségnek köszönhetően évszázadok óta életben van. Előadott Shakespeare...

    13 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Matt Haig: Ha megáll az idő
    Raktáron

    Matt Haig: Ha megáll az idő

    Gabo Kiadó, 2018 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
  • Quentin és barátai elfoglalták Filloryt, királyokként és királynőkként uralkodnak a mesés világ felett, ahol semmi dolguk nincs, mint élvezni a hőstörténetek végén jut...

    12 pont
    Beszállítói készleten
    5 - 7 munkanap
    könyv
    Lev Grossman: A varázslókirály
    Beszállítói készleten

    Lev Grossman: A varázslókirály

    Agave Könyvek, 2015 0.150000006 3 780 Ft 3 213 Ft
  • EGY SZENVEDÉLYES SZERELEM TÖRTÉNETE, AMELY MILLIÓKAT HÓDÍTOTT MEG VILÁGSZERTE. Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, ...

    11 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Anna Todd: Miután / After
    Raktáron

    Anna Todd: Miután / After

    Gabo Kiadó, 2015 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
Teljes lista
  • A festményem hazugság volt. Még nem álltam készen. Feyre visszatért a tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására ...

    15 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Sarah J. Maas: Szárnyak és pusztulás udvara - (Tüskék és rózsák udvara 3.)
    Raktáron

    Sarah J. Maas: Szárnyak és pusztulás udvara - (Tüskék és rózsák udvara 3.)

    Könyvmolyképző Kiadó Kft., 2018 0.150000006 4 499 Ft 3 824 Ft
  • A boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana Bishop és Matthew Clairmont szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és ...

    15 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Deborah Harkness: Az éjszaka árnyai - A Mindenszentek-trilógia második kötete
    Raktáron

    Deborah Harkness: Az éjszaka árnyai - A Mindenszentek-trilógia második kötete

    Cartaphilus Kiadó, 2018 0.150000006 4 490 Ft 3 816 Ft
  • Több évszázaddal a Trónok harca eseményei előtt a Targaryen-ház - a Valyria végzetét egyedül túlélő sárkányúr család - Sárkánykőt tette meg székhelyéül. A Tűz és vér a...

    18 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    George R. R. Martin: Tűz és vér - A tűz és jég dala
    Raktáron

    George R. R. Martin: Tűz és vér - A tűz és jég dala

    ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT., 2018 0.150000006 5 500 Ft 4 675 Ft
  • Diana Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész - aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megs...

    15 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve
    Raktáron

    Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

    Cartaphilus Kiadó, 2018 0.150000006 4 490 Ft 3 816 Ft
Teljes lista
  • Egy napon majd... Egy napon majd szabad lehetek. Már semmi sem lesz olyan, mint volt. Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott....

    8 pont
    Beszállítói készleten
    4 - 6 munkanap
    könyv
    Tahereh Mafi: Ne félts
    Beszállítói készleten

    Tahereh Mafi: Ne félts

    Gabo Kiadó, 2015 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
Teljes lista
  • Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. De...

    8 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tahereh Mafi: Ne érints
    Raktáron

    Tahereh Mafi: Ne érints

    Gabo Kiadó, 2015 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • AJKUNK ÖSSZEÉR, és úgy érzem, mindjárt széthasadok. Úgy csókol, mintha elveszített és megtalált volna, mintha elsodródnék tőle, de ő soha nem lenne hajlandó elengedni ...

    8 pont
    Raktáron
    2 - 4 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tahereh Mafi: Ne keress
    Raktáron

    Tahereh Mafi: Ne keress

    Gabo Kiadó, 2015 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • Egy napon majd... Egy napon majd szabad lehetek. Már semmi sem lesz olyan, mint volt. Omega Pont sorsa ismeretlen. Mindenki, akit Juliette ismert, valószínűleg halott....

    8 pont
    Beszállítói készleten
    4 - 6 munkanap
    könyv
    Tahereh Mafi: Ne félts
    Beszállítói készleten

    Tahereh Mafi: Ne félts

    Gabo Kiadó, 2015 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • Tarareh Mafi delejes erejű első regényében egy emberfeletti erővel rendelkező lány egy hatalmi játszma közepén találja magát egy szánalmas világban, mely tele van vérp...

    9 pont
    Beszállítói készleten
    4 - 6 munkanap
    könyv
    Tahereh Mafi: Ne érints
    Beszállítói készleten

    Tahereh Mafi: Ne érints

    Gabo Kiadó, 2013 0.0500000007 2 490 Ft 2 365 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!

Vélemények

Összesen 1 találat
InBookEden 2017.10.02
Ezt. Egyszerűen. Nem. Tudom. Elhinni. Sajnálom hogy eddig halogattam a sorozat olvasását, utólag nagyon bánt mert három tökéletesen megírt könyvről van szó persze apróbb hibákkal Az elején Adamnek szurkoltam, teljesen be lettem csapva. Aaron Warnert most hogy jobban „megismertem” teljesen megváltoztatta az álláspontomat, és nézeteimet. Annyira Warner ♥ nem is tudom elhinni hogy az elején utáltam. Juliette a nyafogós, önsanyargató- sajnáltató kislányból, igazi önbizalommal teli nő lett aki végre megtalálta a helyes utat, rájön hogy nincs egyedül. SPOILER Adamet sajnáltam, nem azért mert SPOILER hanem azért mert Juliettenek igaza volt. Sajnos ő maradt a szenvedő alany, pedig kár érte. Kenji örök kedvenc lesz, igazi jóbarát. Most pedig búcsúzom tőletek, de nem örökre, újra elő fogom venni a köteteket. ♥
Hasznosnak találtad a véleményt?   (0)   (0)