Kiegyezés Kádárral - Az MSZMP szövetségi politikája (1956-1963)
Jaffa Kiadó, 2013
Összefoglaló
Kádár János végletesen elutasított kommunista politikusként lett a legfőbb politikai hatalom birtokosa Magyarországon 1956-ban. Néhány évvel később azonban már jól érzékelhető kül- és belföldi elfogadottsággal rendelkezett. Egyes halála után készült felmérések szerint pedig az egyik legnépszerűbb magyar történelmi személynek számított az évezredforduló idején.
Politikájának értékelése és a nevével fémjelzet korszak megítélése napjainkig élesen megosztja a magyar társadalmat. A társadalom megnyerését szolgáló politikai, gazdasági intézkedések a történeti elemzések révén mára jól ismertek. Kádár hatalomtechnikai törekvéseinek mélyebb rétegei, személyes dimenziói azonban részben még feltáratlanok. Pedig az 1956 utáni politikai, társadalmi, gazdasági folyamatok szempontjából nem tekinthető lényegtelennek, hogy kik voltak, akikkel a megújuló hatalomgyakorlási mód jegyében a pártállami vezetők párbeszédet kezdtek. Kiket tekintettek a nép képviselőinek, kiknek a közvetítésével próbáltak alkut kötni a magyar társadalommal? Milyen út vezetett addig, amíg az 1956-os forradalom leverése után öt évvel elhangozhatott, a kádárizmus jelszava, a bibliai mondást kifordító „aki nincs ellenünk, az velünk” mottó? A kötet szerzője mindezt a hatalom birtokosai, a magyar kommunisták, illetve Kádár János politikája felől értelmezi. Elemzéséhez a kül- és belpolitikai rövid, illetve hosszú távú folyamatok bemutatása mellett, eddig nem publikált, elsősorban titkosszolgálati dokumentumokat is felhasznál.
Részletek
- 246 oldal
- Kötés: kemény kötés
- ISBN: 9786155418006
- Eredeti cím: KIEGYEZÉS KÁDÁRRAL
Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai - Egy sztálinista diktátor börtönben, jólétben és száműzetésben
A 20. század egyik legfontosabb magyar történelmi személyisége Rákosi Mátyás, akinek neve egy egész történelmi korszakot fémjelez, amit végül az 1956-os forradalom söpört el. 2016-ban, egy véletle...
Akciós ár:
2 394 Ft
Online ár: 3 591 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Akciós ár:
2 500 Ft
Online ár: 4 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
2 400 Ft
Online ár: 4 320 Ft
Eredeti ár: 4 799 Ft
Online ár:
4 491 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
6 750 Ft
Kiadói ár: 7 500 Ft
Online ár:
5 850 Ft
Kiadói ár: 6 500 Ft
Akciós ár:
1 745 Ft
Online ár: 3 141 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft