Emlékek szárnyán - Újságprózák - Szomory Dezső Művei VII.
Múlt és Jövő Alapítvány, 2011
Összefoglaló
Sorozatunk új kötetének egyetlen darabja sem jelent meg könyv formájában – sem Szomory Dezső életében, sem utána. Több ezer oldalnyi újságprózájából azokat az emlékprózákat rendeztük egybe, amelyekből kitelne egy „másik párizsi regény” vagy a Levelek egy barátnőmhöz-szerű önéletrajz háttere. S mindezek mellett és fölött: egy prousti léptékű elkeseredett megragadása annak az illó tüneménynek, ami francia kollégáját (és kortársát) hajtotta „az eltűnt idő nyomában” – nem egyszer egyenrangúként eltöprengve Proust példáján és teljesítményén. (A kötet Szomorytól származó címe is erre a párhuzamosságra mutat.) Szomory művészetének e rokonságára már Kosztolányi Dezső is felhívta a figyelmet (Nyugat, 1927. július 1.): „Módszere az, hogy egy emlékre ráugrik, behatol, kapzsian, mániásan kiszívja minden mézét. Ez Proustra emlékeztet. A kifejezés vágya már a rögeszmével határos. Proust értelmi, inkább széplélek. Ő érzéki, inkább költő.”
Kötet száma: VII.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A delfinek hangja - És más történetek - Helikon Zsebkönyvek 144.
Talán nem meglepő, hogy Szilárd Leót (1894-1964), a nukleáris láncreakció - és ezáltal az atombomba - lehetőségének felfedezőjét szépíróként is leginkább a globális atomháború veszélye foglalkoztat...
Online ár:
2 700 Ft
Kiadói ár: 2 999 Ft
Online ár:
1 718 Ft
Eredeti ár: 2 021 Ft
Online ár:
3 817 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján