Az Orion csillagkép egyik csillaga fölrobbant, és a maradványa nagy, fehér foltként ragyog az égbolton, mintha egy másik hold is sütne az éjszakában, megvilágítva valóságos, földi élethelyzeteket. Vágyakozás, csalódás, betegség, szégyen és magány csupa olyan dolog, amiről nehéz beszélni. A kötet kilenc novellájában egyszerre formálódik meg egy sejtés egy már-már apokaliptikus vízió, és elevenednek meg abszurd, de nagyon is hús-vér figurák, akiket ismerhetnénk akár a mindennapjainkból is. Szöllősi Mátyás első prózakötetének ereje többek közt a pontos lélekábrázolásban és a látomásos, költői nyelvben rejlik.
Szöllősi Mátyás (1984, Budapest)
Önálló verseskötetei: Aktív kórterem (Parnasszus, 2010), Állapotok negyvenöt töredék (Kalligram, 2011). Íróként mindhárom műnemben alkot. Fotóriporterként is dolgozik. Örkény István-ösztöndíjas és a Budapest Katalógus szerkesztője.
Az őszi Margón kiderül majd, ki nyeri idén a Margó Irodalmi Díjat, amit már harmadik alkalommal ítélnek oda a legjobb első prózakötetnek. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, a magas szakmai presztízzsel bíró elismerés a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti. A díjátadó keretében adják át Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját, amit olyan 35 év alatti elsőkötetes író kaphat, akinek látásmódja egyéni, könyve pedig friss és izgalmas. Az idei mezőny 24 könyvből áll, a jelöltek közt akad párhuzamos tinilánytörténet, döglődő oktopusz és egy rakás újságíró szépírói szerepben. Eredményhirdetés 2017. október 22-én a Teslában. Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte a Holtverseny című regényével, másodjára Milbacher Róbert bizonyult a legjobbnak a Szűz Mária jegyesével.
Egyszer volt, hol nem volt, hajdanában-danában, volt egyszer egy regény, a címe: Zenga zének. Az első sora: "Nincs szebb könyv szívnél és léleknél." Imakönyv bevezetőjéből vette a szerző, valami Vá...
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Akciós ár:
3 133 Ft
Korábbi ár: 3 133 Ft
Eredeti ár: 4 475 Ft
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Minden novella tele van feszültséggel, nyugtalansággal. Mindegyikben nyomasztó atmoszféra, ami magába szippant. Nem minden novella tetszett ugyanannyira, talán rögtön az első, a Spirál volt a legjobb. Nagy élmény volt végigolvasni a könyvet, magával ragadó történetek, gyönyörűen megfogalmazva.