A karlócai béke és Európa

Összefoglaló

A török elleni háború történetének, amely Bécs elleni hadjárattól 1683 júliusától 1698 októberéig a béketárgyalások előkészítését szolgáló fegyverszünet megkötéséig tartott, számos kiemelkedő jelentőségű szakaszát tártuk fel a nyugat-európai levéltárakban, és dokumentumkötetekben publikáltuk az elmúlt másfél évtizedben. Budától Belgrádig címen az 1686-1688. évi hadjáratok eseményeinek forrásait adtuk közre, folyamatosan kisebb forráskiadványokban az 1691. évi szalánkeméni csata történetének forrásait közöltük, s a magyarországi török végvárakért folyó küzdelem bemutatását szigetvári, majd a kanizsai blokádháború dokumentumainak közreadásával a magyar olvasók számára tettük elérhetővé. A békéhez vezető úton döntő 1697. évi hadjárat és a zentai csata történetének külön kötetet áldoztunk „A legnagyobb győzelem" címen. Kutatócsoportunk számára logikusan következett, hogy a nagy háború befejezését is megkíséreljük egy forráskiadványban bemutatni. A hazai történeti irodalom mindmáig mostohán bánt a karlócai béke történetének bemutatásával. Mindössze Acsády Ignác egy évszázada megjelent tanulmányára hivatkozhatunk, amelyben a karlócai béke primér forrásait mutatta be a bécsi levéltárakban található dokumentációk alapján. Műve kitűnő forrásismertető és értékelés elsősorban a habsburg-török ügyekre koncentrált. Ezt ellensúlyozandó 1999-ben jelent meg Gebei Sándor: A karlócai béke kelet-európai összefüggései c. jeles tanulmánya, amelyben Oroszország kapcsolódását mutatja be a Szent Liga törökellenes háborújába, továbbá az oroszok szerepét, törekvéseit elemzi a karlócai béketárgyalások során. Rövid szintéziseket ismerhetünk meg a háborút lezáró béketárgyalásokról Szakály Ferenc „Hungaria Eliberata", továbbá Varga J. János „A fogyó félhold árnyékában" című könyvéből. A magyar összefoglaló művekben Acsádyra hagyatkozva rendkívül röviden kerül sor mind a török háborúk, mind pedig az azt lezáró karlócai béketárgyalások bemutatására, értékelésére. Érthető ezekben az összefoglalókban a békekötés magyarországi összefüggéseikre kerül sor elsősorban. Kötetünk bevezető tanulmányában Gerhard Seewann éppen ezért a béketárgyalásokat európai összefüggéseiben tárgyalja. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy az 1698-99. évi karlócai béketárgyalások valójában a vesztfáliai békéhez mérhetőek, a nagyhatalmi viszonyokat - különösen Közép- és Kelet-Európában mintegy másfél évszázadra erősen befolyásolták és meghatározták. Kötetünk dokumentumainak közlésénél eléggé bő terjedelmet áldozva igyekeztük bemutatni azt a folyamatot, ami végül is elvezetett az 1698-1699. évi béketárgyalásokhoz, majd a békeszerződés megalkotásához és megkötéséhez. A háború évről évre történő megújulása, a hadjáratok sikerei, illetve sikertelenségei, mindig felvetették a béketárgyalások gondolatát mindkét hatalom köreiben. A győzelmek és sikerek egy előnyös békemegkötésének lehetőségeit villantottak fel, míg a sikertelenségek a további térvesztés veszélye miatt késztették többször a hadakozó feleket arra, hogy béketárgyalási kezdeményezéseket tegyenek. Az oszmán birodalom a súlyos vereségek hatására 1687-1688-ban már béketárgyalásokat kezdeményezett. 1689-1691 között az ún. „titkos bécsi béketárgyalások" keretében folytak újabb tárgyalások. Ezen tárgyalások dokumentumaiból válogattunk kötetünkbe, mert mint jól reprezentálják ezek az iratok, a későbbi béketárgyalásoknak, mint ezt Kinsky gróf a külügyek egyik birodalmi irányítója jellemezte... „minden tekintetben egy komolyra forduló béketárgyalás főpróbájának tekinthetők...". Valóban, ha az egész konferencia aktáit tekintjük át, szinte minden kérdés felmerült, ami az 1698. évi karlócai kongresszuson is szőnyegre került. A karlócai tárgyalásokhoz, mint ezt a császári békedelegáció egyik vezetője jelentésében Leopold császárnak írta, „a felek teljes kimerülése, s a nyugaton megkötött békén keresztül vezetett az út..." 1697 őszén a franciákkal folytatott párbeszéd döntő fordulatot vett, ugyanis a Hága melletti Rijswikben, szeptember 20-án a birodalmi-francia konfliktus békekötéssel zárult. Ezért közöljük e béke publikált okmányát is, amely hatalmas tehermentesítést jelentett a birodalom részére, s eléggé erősödött az a meggyőződés a szövetségesek körében, hogy a XIV. Lajossal kötött békét a Portával is elkerülhetetlenül tárgyalásoknak és megegyezésnek kell követnie. Az 1698. év döntő szakasznak bizonyult. Egyrészt már az év elejétől diplomáciai szálon fontos események futottak, ugyanakkor a két fél hadműveleteket indított. Ezek a hadműveletek azonban mindenben különböztek az elmúlt esztendők katonai eseményeitől. Mondhatnánk furcsa hadjárat volt. Mindkét hatalom az eljövendő béketárgyalások befolyásolására indított különböző manővereket, szemléket, felvonulásokat, erődemonstrációt, erődítések gyorsítását, újabb hajóhadat szereltek fel és indítottak útnak. Temes térségében végrehajtott manőverek félreérthetetlenül bizonyították, hogy egyik félnek sem volt már szándéka egy csatát provokálni, hanem az erőket a rövidesen meginduló béketárgyalások befolyásolására kívánták felhasználni. Kötetünkben ennek jellemzésére a főhadsereg naplóját közöljük. A béketárgyalások történetét, a tárgyalással kapcsolatos tervezeteket, a császártól kapott instrukciókat, ezekre küldött jelentéseket hatalmas irategyüttes őrzi a bécsi állami levéltárban. A több száz aktából és ezer iratból egy kötetbe válogatni csak a legjellemzőbb dokumentumokat is nagy nehézséggel jár.