Szilvási Lajos, az elmúlt évtizedek hazai sikerszerzőjének szerelmi története valójában két napló. Két fiatal, Tamara és Attila párhuzamosan írt naplója. Önmagukról, a másikról, egymásról, az érzéseikről és a bizonytalan jövőről. Önkéntelenül, s ezért őszintén vallanak arról, milyenek is egymás szemében, és milyen a szemükben a világ. Az Egymás szemében a szerző egyik legkedveltebb műve, a két fiatal története mellett egyben egy sajátos korrajz is a hetvenes évekről. Szilvási Lajos könyveit eddig több mint 10 millió példányban adták ki Magyarországon és külföldön. Szilvási olvasóinak zöme inkább a középkorúak vagy az idősebbek köréből kerül ki (nagy részük már évtizedek óta rajongó), de az Egymás szemében éppen a kivétel. Mivel a könyv két tizenéves történetéről szól, így érthető, hogy a mai fiatalok számára ez a legérdekesebb könyv az író életművéből. Több nagymama és nagypapa is ezzel az üzenettel ajándékozta az unokájának: tudod, ez volt a kedvenc könyvem, amikor annyi idős voltam, mint most te.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A Helyszínelés elbeszélőjét az 1970-es évek derekán egy barátnője meghívja alkalmi szállására a budai Normafához. A hangszigetelt ajtók és az elfalazott bejáratok láttán, a vendégszobába lépve azon...
Online ár:
2 999 Ft
4.3
az 5-ből
3 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára