Móricz Zsigmond
Kalligram Kiadó, 2024
Összefoglaló
A parasztíró, a komor, népért, társadalomért aggódó, az iskolai tanulmányainkból jól ismert Móricz helyett egy ismeretlen író arca rajzolódik ki ennek a nagyszabású monográfiának a lapjain: olyan szerzőé, aki sikerre vágyik és irányítja a nyilvánosságot; aki a színházi próbán ülve figyeli, a darabjain mikor nevet a közönség; aki már tizenkét éves korában elhatározza, író lesz; aki egész életében jegyzetfüzettel a kezében járja az országot, és feljegyzi az utcán, a kávéházban, a vonaton a legjobb mondatokat. Ebben a teljes életművet átfogó monográfiában Szilágyi Zsófia nemcsak az ismert vagy eddig ismeretlen írói élettényeket, dokumentumokat helyezi más összefüggésbe, hanem a szépirodalmi művek újraértelmezésére, esztétikai átértékelésére is vállalkozik. Túlzás nélkül állítható: hiánypótló e monográfia mindazok számára, akik a huszadik század egyik legjelentősebb alkotóját "élő", ma is hatni képes íróként akarják olvasni. Az először tíz évvel ezelőtt megjelent, nagy sikert aratott kötetet ezúttal javítva, név- és címmutatóval kiegészítve veheti kezébe az olvasó, az utószóból pedig azt is megtudhatja, milyen kérdésirányok, értelmezési módok váltak hangsúlyosabbá a Móricz-kutatás legutóbbi időszakában, milyen tanulságokkal szolgálnak az azóta megrendezett Móricz-konferenciák, a 2013 óta megjelent levelezés- és naplókiadások: hogyan panaszkodott, például, 1935-ben Móricz arra a naplójában, hogy az olvasók a pályakezdésnél a falu írójának könyvelték el, hiába ír azóta "minden egyebet". Szilágyi Zsófia (1973) - irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, az MTA doktora, a Kalligram folyóirat szerkesztője, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Az évek iszkolása - Esterházy Péter és Marianna D. Birnbaum beszélget
Huszonnégy évvel később... Legyen a 24 az a szám, amely az Esterházy-kalauz és Az évek iszkolása beszélgetőkönyv között eltelt időt jelenti. Jobban jártunk volna, ha csak 23 iszkolt volna el, mert ...
Online ár:
1 890 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján