Boldog rabságom
KOINÓNIA, 2016
Összefoglaló
A kötet első kiadása a kommunista rendszerben illegálisan nyomtatott és terjesztett könyvek között sikerkönyvnek számított. Most a harmadik kiadását bocsátjuk közre: aktualitását a rendszerváltozás óta sem veszítette el, hiszen az az ellenzéki tett, amelyet a református lelkipásztor meghurcoltatásának és bebörtönzésének elbeszélésében a szenvedés és az öröm páratlan összekapcsolásával egykor végrehajtott, maradandó megvalósítása a kereszténység lényegének. Egy ártatlanul és látszólag cél nélkül megélt szenvedéstörténet tényszerű dokumentuma helyett egy a szenvedést kiváltságként megélő, elragadtatott misztikus lélek Krisztusban való elmélyülésének naplóját olvassuk. A szenvedésnek és a próbáknak elébesiető derűs készenlétével a szerző tulajdonképpen nevetségessé teszi az elnyomás mindenféle szellemtelen, a szenvedőkben győzelmes Krisztushoz képest unalmasnak bizonyuló megnyilvánulásait.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Részletek
- Elérhető formátumok: epub, mobi
- Belelapozás: epub
- ISBN: 9789731651293
Unortodox - A másik út
A külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. A...
Online ár:
3 299 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján