Az érzelmek pszichológiája (Fordította: Dr. Kovács Ferenc) - Harmadik kiadás
Tankönyvkiadó, 1964
Összefoglaló
E könyv olyan kérdést tárgyal, mellyel a szovjet pszichológusok munkái nemigen foglalkoztak rendszeresen. Ugyanakkor azonban az érzelmek kérdése általánosságban, az érzelmek kialakulása és nevelése pedig különösen igen nagy jelentőségű számunkra.
Ahhoz, hogy a szovjet embert sokoldalúan formálhassuk, különféle, jól körülhatárolt és mély érzelmek együtteseit kell benne nevelnünk, melyek őt mint társadalmi rendünk fejlődésének aktív munkálóját s a kommunizmus építőjét jellemzik. Ahhoz azonban, hogy ezeket az érzelmeket kifejlesszük és neveljük, jól kell ismernünk az ember emocionális életének sajátos voltát és törvényszerűségeit.
Midőn arra vállalkoztunk, hogy az érzelmek lélektanának bonyolult és kevéssé kidolgozott problémáját megkíséreljük megvilágítani, jó előre tudatában voltunk azoknak a nehézségeknek, amelyek utunkat állták.
Az első kiadás kiváltotta visszhangok, az olvasók levelei is kritikai megjegyzései, valamint egyes kiegészítésekre vonatkozó kívánságok arra késztették a szerzőt, hogy könyvének második kiadásában bizonyos pótlásokat és változtatásokat hajtson végre. A leglényegesebb pótlások az I., II., IV. és V. fejezetben vannak. A VI. fejezet - "Az érzelmek fő fajtái" - teljes egészében át van dolgozva. A könyv két új fejezettel gyarapodott: a VII. fejezettel ("Az érzelmek változásának az ember életkori fejlődésének folyamatával összefüggő jellegzetes sajátosságai") és a VIII. fejezettel ("Az emocionális szféra tanulmányozásának módszerei").
A szerző hálásan fogad minden olyan kritikai megjegyzést és tanácsot, melyet olvasóitól könyve második kiadására vonatkozólag kap. Vissza
Tartalom
Előszó 7
Bevezetés 9
Az érzelmek s jellemő vonásaik 18
Mi az érzelem? 18
Az érzelmek mint a környező valóság visszatükröződései 35
Az érzelmek keletkezésének és tudatosulásának sajátosságai 42
Az érzelmek és a nyelv 54
Az érzelmeknek mint élményeknek a jellegzetes vonásai. Az érzelmek dinamikája 58
A társadalom és az érzelmek 87
Az érzelmek fiziológiai alapjai 116
Az érzelmek kifejezése 138
Az érzelmek és a személyiség 185
Az érzelmek fő fajtája 225
Morális érzelmek 228
Esztétikai érzelmek 240
Intellektuális érzelmek 247
Praxikus érzelmek 249
Az érzelmek változásának az ember életkori fejlődésének folyamatával összefüggő jellegzetes sajátosságai 271
Az emocionális szféra tanulmányozásának módszerei 300
Az érzelmi nevelés pszichológiai kérdései 339
Az érzelmi nevelés céljai 339
Az érzelmi nevelés előfeltételei 345
Miben nyilvánul meg az érzelmi nevelés? 356
Az ember emocionális szférájára való ráhatás módjai 365
Az érzelmek önnevelése 401
Irodalom 411
Mellékletek 417
Részletek
- 482 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Könyvbogár Antikvárium
A hat értékmedál
Edward de Bono szaktekintély a kreatív gondolkodás, valamint a gondolkodás mint képesség fejlesztésének területén. Több ezren írnak számítógép-programokat, Edward de Bono azonban az emberi elme szá...
Online ár:
1 800 Ft
Online ár:
1 190 Ft