A huszonéves Takako élete fenekestül felfordul, amikor csalódik a szerelmében, ráadásul a munkahelyén is felmond. Segítségére rég nem látott nagybátyja, Szatoru siet: felajánlja, hogy költözzön be a családjuk által működtetett antikvárium, a Moriszaki Könyvesbolt emeleti szobájába. Takako vonakodva ugyan, de elfogadja a meghívást, és átköltözik Tokió Dzsinbócsó negyedébe, az "antikvárium-csodaországba", ahol egymást érik a könyvesboltok és a könyvkiadók. Takako számára a környék kétszeresen is idegen, egyrészt azért, mert még soha nem járt arra, másrészt pedig azért, mert nem szokott olvasni. Lassanként mégis megszereti a városrészt, barátokat szerez, az olvasás pedig a szenvedélyévé válik. Amikor úgy érzi, az élete végre egyenesbe került, felbukkan egykori szerelme, Hideaki... A Moriszaki Könyvesbolt üde és derűs japán regény, amelyből film is készült 2010-ben. Egy jelenet erejéig maga az író, Jagiszava is szerepel benne a Moriszaki Könyvesbolt egyik vásárlójaként.
A dunaszerdahelyi maffia női túlélőinek a története. A szerelmi szállal átszőtt regényben a 90-es évek eseményei elevenednek meg. A történet három nő életútján keresztül bontakozik ki, akik ugyanab...
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
3 647 Ft
Eredeti ár: 4 290 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján