Részlet a könyvből:
"- Jönnek! Jönnek! Jönnek! - kiáltozta a zsibongó gyermekhad, amint befutott a visszhangos kapualjba a hídon.
Emberöltő előtt, a kurucidőkben még felvonóhídja volt ez a skoljei udvarháznak, amit a falubéliek kastélynak csúfoltak. De bizony a felvonószerkezet fogaskerekei régen kitöredeztek, a láncot is megette a rozsda, vagy szemenként lopkodták el patkónak a cigánykovácsok. A híd azért híd maradt, csak éppenhogy nem vonták fel esténként, nem eresztették le reggelente. A háború zaja elcsendesedett odaát, a Beszkideken túl. Nem volt mitől tartaniok az udvarház lakóinak, megtette a sűrűnvasalt tölgyfakapu is, még azt sem lakatolták be éjszakára.
A vártaszobán is csak két hajdú kockázott, malmozott unalmában. Az egyik kidugta rezes orrát a szúette ajtón.
- Kik jönnek? - fordult a gyerekhadhoz - tán a tatárok?
- Azok is! Azok is! - kiáltozott az egyik ugrándozó parasztgyerek, a többiek visongó örömére.