Páncélosok a Dunántúlon - Az utolsó páncélosütközetek Magyarországon 1945 tavaszán

Összefoglaló

A második világháborúban a 6. páncéloshadsereg volt Németország utolsó nagy támadó hadműveletre képes, viszonylag intakt hadserege. Amikor a kudarcba fulladt ardenneki offenzíva végén kivonták a frontról, a lehetőségekhez képest újra feltöltötték élőerővel és haditechnikai eszközökkel, és ha nem is teljesen, de visszanyerte 1944. őszi erejét. Bevethették volna a már német felségterületen a Rajna felé nyomuló nyugati szövetségesek ellen, vagy átcsoportosíthatták volna akár Sziléziába, akár a Baltikumba, akár a Visztula Hadseregcsoporthoz Berlin megközelítési útjaira a szovjetek ellen, hiszen mindenütt égetően nagy szükség volt erősítésre és ellentámadást indítani képes friss erőkre. Azonban nem így történt: Magyarországon vetették harcba a Dunántúlon végrehajtott "Tavaszi ébredés" hadművelet keretében, amely a második világháború utolsó német "nagy offenzívája" volt.

A hadművelettel kapcsolatban számos kérdés vetődik fel. Mi volt a németek valódi terve ezzel a látszólag értelmetlen támadással? Mekkora szerep jutott ebben a jobb napokat látott német páncélos fegyvernemnek? Igaz-e, hogy a szovjetek az 1943-ban már bevált kurszki védelmi irányelveket alkalmazták újra? Milyen harcjárműtípusok csaptak össze a Dunától nyugatra és mekkora mennyiségben? Hogyan boldogultak az amerikai gyártmányú M4A2 harckocsik szovjet személyzettel a sokkal nehezebb német Panther és Tiger B páncélosok ellen magyar földön? Mekkora páncélosveszteségeket szenvedtek a szemben állók? Mennyire volt sikeres a szovjetek csattanós válasza, a Bécs felé indított támadó hadművelet? Hogyan alkalmazták e harcokban páncélosaikat a németek, a szovjetek, a magyarok és bolgárok?

A könyv a részletes eseménytörténet mellett többek között e kérdésekre is keresi a választ. A felek hadműveleti irataiból származó tényeket számos naplórészlet és visszaemlékezés színesíti, és még a térképvázlatok is korabeli eredeti anyagok alapján készültek. A szerző által feltárt orosz levéltári és szakirodalmi források, valamint az újabban megjelent német memoárok a téma minden korábbinál részletesebb feldolgozását tették lehetővé.