A természet csodálatos folyamatai között nagyon sok bizonyítékot találunk arra az alapelvre, miszerint vannak tettek és válaszlépések; olyan ez, mint az inga előre- és hátralengése. Az ok okozattá változik, az okozat okká, és ennek a sornak soha nincs vége. Ezt az alapelvet működés közben vizsgálhatjuk a színek és a mentális állapotok közötti pszichikai viszony kapcsán. Ahogyan bizonyos mentális és emocionális állapotok rezgés formájában öltenek testet, ami adott asztrális auraszíneket eredményez, úgy azt is érzékelhetjük, hogy a fizikai síkon egyes színek jelenléte meghatározott pszichikai hatást gyakorol az emberek mentális és érzelmi állapotára. Amint arra az elmélkedő, megfontolt tanítványok számíthatnak is, egyes mentális és emocionális állapotok hatására az aura által megtestesített asztrális színek pontosan megegyeznek azokkal a fizikai színekkel, amik az adott mentális és emocionális állapotot kiváltják belőlük. Például a piros folyamatos jelenléte alkalmas arra, hogy az ember felvegye a düh, a vágy, a fizikai szerelem, stb. emocionális rezgéseit, vagy más színárnyalat esetében magasabbrendű fizikai érzelmeket. A megfelelő árnyalatú kék szín spirituális, vallásos érzelmeket okoz. A zöld az ellazulás, a nyugalom, a pihenés színe. A fekete mélabút vagy fájdalmat okoz. És így tovább: mindegyik szín létrehoz egy érzelmi rezgést, ami hasonló ahhoz, amit az adott érzelem produkál az aura asztrális színében. Ez a dolog a természet nagy törvényeinek megfelelően a teljes színskálán afféle adok-kapok folyamatként értelmezhető.
Ez a magyarázat az átlagos emberek számára ismeretlen, ám jóformán mindenki tisztában van azzal, hogy a színeknek hatásuk van rájuk, egyes színeket keresnek, másokat inkább kerülnek. Nincsen egy olyan ember sem, aki ne élte volna már át a béke, a nyugalom, az ellazulás érzését akkor, amikor a lágy zöld árnyalatú helyiségben volt. Magának a természetnek is ilyen az árnyalata; gondoljunk csak a füvek és a falevelek árnyalatára; így alakul ki a vidék nyugtató hatása. Annak az embernek az aurájában, aki ezeket az érzelmeket éli át, és képes magát átadni nekik, pontosan az a zöld árnyalat fog kialakulni, mint körülötte a fűszálak és a falevelek. Íme, ennyire igaz az ok-okozat természeti törvénye.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Ajánlom ezt a könyvet, minden újra nyitott szellemű embernek, akik "régóta" keresik, kutatják életük, sorsuk és a dolgok valódi lényegét, értelmét. A tisztánlátást, s sok rég elrejtett, elfelejtett...
Online ár:
1 290 Ft
Online ár:
4 990 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára