Összefoglaló
Ha elvesznek tőled mindent,
amit szerettél,
mi marad, amiért harcba szállnál?
Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásának napja, Panem körzeteiben eluralkodik a rettegés. Ebben az évben kerül sor ugyanis a második Nagy Mészárlásra, amelyben a fiatalok szokásos létszámának kétszeresét sorsolják ki és ragadják el az otthonából.
Haymitch Abernathy a Tizenkettedik Körzetben igyekszik nem gondolni a veszélyre. Csak túl szeretne lenni a napon, és a délutánt azzal a lánnyal tölteni, akit szeret.
Amikor azonban elhangzik a neve, minden álma szilánkokra törik. Elszakítják a családjától és a szerelmétől, majd a Kapitóliumba szállítják három másik körzettársával együtt: egy kiskamasszal, aki szinte olyan számára, mintha a húga lenne, egy kényszeres esélyszámlálóval, és a város legbeképzeltebb lányával. Amikor pedig kezdetét veszi a Viadal, Haymitch ráébred, hogy eleve a vereség felé próbálják terelni. Viszont nem adja fel a harcot... és hamarosan azt akarja, hogy a küzdelme nagy hullámokat verjen a végzetes arénán kívül is.
Részletek
- 397 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- ISBN: 9789635983391
- Fordító: Farkas Veronika
Az aratás hajnala
Ha elvesznek tőled mindent, amit szerettél, mi marad, amiért harcba szállnál? Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásának napja, Panem körzeteiben eluralkodik a rettegés. Ebben a...
Online ár:
5 382 Ft
Kiadói ár: 5 980 Ft
Online ár:
5 841 Ft
Kiadói ár: 6 490 Ft
Online ár:
4 320 Ft
Kiadói ár: 4 799 Ft
Online ár:
4 950 Ft
Kiadói ár: 5 499 Ft
Online ár:
6 300 Ft
Kiadói ár: 6 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Az aratás hajnala lenyűgöző és sötéten elgondolkodtató regény, amely mélyebb rétegeit is felfedi Panem világának és gonoszságának. Suzanne Collins ismét mesterien mutatja be a hatalom természetét és az emberi lélek árnyalatait. Éhezők viadala rajongóknak kötelező :)