Hajónaplók

Steiner Kristóf
Ulpius-ház, 2012
Ez a kiadvány e-könyv formátumban is elérhető!E-könyv változat
  • 166 oldal
  • Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
  • ISBN: 9789632546438

Steiner Kristóf legújabb könyve amolyan földközi-tengeri „roadmovie”, melyben a hétköznapi kalandok mögött ott húzódik a végtelenített kis karkötő, a kabbala vékony, piros fonala.

Ezek a feljegyzések az elmúlt öt év során születtek, hősei azok a lélektársak, akikkel az olvasók már sodródhattak 2009-benGumimatraccal a Gangeszen, tavaly pedig velük falatozhattak a szerző Lélekbonbonjaiból. A Hajónaplókat egy szürreális, ám nagyon is valós kaland köré építette: néhány évvel ezelőtt merészen válaszolt egy meglehetősen szokatlan apróhirdetésre, és hamarosan a nyílt tengeren találta magát egy vadidegennel, s – ahogy az lenni szokott – a nagyon is jól ismert démonaival. Miközben rejtélyes útitársával bejárja és végigkóstolgatja Dél-Európa tengerparti városait, hamar kiderül, hogy nem ő az egyetlen a hajókabinjukban, aki puzzle-ként próbálja összeilleszteni a szívét. Kristóf persze személyes hőseitől sem szakad el: a magyar pop kultúra kishercegét hol Hollywood aranykorába fújja el a szél, hol pedig a Velencei Filmfesztiválra evez, ahol nem csak Madonnával, de kallódó önmagával is találkozik végre. Bon voyage!



„A könyvek eleven lények, csak vannak felnőttek, akik ebben még nem hisznek. Steiner Kristóf Hajónaplók című kötete és Liz Gilbert Ízek, imák, szerelmek regénye egyszer összeakadt valami koktélpartin, e-mail címet cseréltek, és azóta rendszeresen leveleznek. Mindkettőnek megvolt már a maga élete, mikor a cyber-óceánon egymás mellé sodródott az az aranyos kis bárkájuk, és bizonyára csillogó szemmel állapították meg, hogy mindkettő csúcsra tör a nápolyi Da Michele-pizza leírásában, meg a váratlanul ajándékba kapott útitársakéban. Kristóf valószínűleg jócskán tartogat még mondanivalót valamelyik világjáró kabátkája zsebében. Eat Pray Gay"

Esze Dóra

0.150000006
3 499 Ft 2 974 Ft
11 pont
Kívánságlistára
Teljes lista
  • "Steiner Kristóf főzte nekem életem egyik legjobb vacsoráját. A hihetetlen választéknál már csak az volt nagyszerűbb, hogy minden fergetegesen jóízű volt. Úgy igazán, ...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Steiner Kristóf: Kristóf konyhája - Mesés menük (nem csak) vegánoknak
    Raktáron

    Steiner Kristóf: Kristóf konyhája - Mesés menük (nem csak) vegánoknak

    Kulcslyuk Kiadó, 2015 0.150000006 4 490 Ft 3 816 Ft
  • Steiner Kristóf második könyve leginkább egy doboz szellemi csokoládéhoz hasonlatos: bárhol felnyithatjuk, és szemezgethetünk a hetvenkét történet, emlék, gondolat, ál...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Steiner Kristóf: Lélekbonbon
    Raktáron

    Steiner Kristóf: Lélekbonbon

    Ulpius-ház, 2011 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
  • Mindig érdekes, amikor egy blogger könyvet ír: ha jól sikerül a dolog, akkor az a könyv személyes hangvételű lesz, könnyed és mosolygós, mint maga a blog. Bede Anna se...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Bede Anna: Vegasztrománia - 2. kiadás
    Raktáron

    Bede Anna: Vegasztrománia - 2. kiadás

    BOOOK KIADÓ KFT, 2015 0.150000006 4 490 Ft 3 816 Ft
  • A Credo nem önéletrajz, noha életrajzi elemek vannak benne. Azt remélem, hogy aki elolvassa, megérez valamit, belelát egy-egy kinagyított pillanaton keresztül abba, mi...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Feldmár András: Credo
    Raktáron

    Feldmár András: Credo

    HVG Kiadói Rt., 2017 0.150000006 3 900 Ft 3 315 Ft
Teljes lista
  • Tompa Andrea új regénye négy ember összefonódó és szétváló sorsát követi végig. Egy széki asszony, egy kolozsvári leány, valamint egy szerzetesnő és egy rózsanemesítő ...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Tompa Andrea: Omerta - Hallgatások könyve
    Raktáron

    Tompa Andrea: Omerta - Hallgatások könyve

    Jelenkor Kiadó, 2017 0.150000006 4 499 Ft 3 824 Ft
  • Ha csak egy pillantást vetünk V. Kulcsár Ildikó legújabb könyvére, azonnal megkapjuk a kulcsot is hozzá: Segítség, nyakunkon a családunk! - kiáltja a cím. Majd utána r...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    V. Kulcsár Ildikó: Segítség, nyakunkon a családunk! - Szeretetiskola - kezdőknek és haladóknak
    Raktáron
  • A Leshatár rendkívül érdekes regény: egyszerre jeleníti meg sajátos humorral és groteszk figuráival a rendszerváltás utáni Magyarország "vadkeleti" valóságát a futball...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Pető Péter: Leshatár
    Raktáron

    Pető Péter: Leshatár

    PESTI KALLIGRAM KFT., 2017 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
  • A "multi számkurkászok" - nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cégek - a rendszerváltás környékén telepedtek meg Magyarországon, elsősorban külföldi ügyfelek kiszo...

    9 pont
    5 - 8 munkanap
    könyv

    Kelemen János: Elszabadult számkurkászok

    Scolar Kiadó, 2017
    akcióban
    0.3
    3 450 Ft 2 415 Ft
Teljes lista
  • Steiner Kristóf legújabb könyve amolyan földközi-tengeri „roadmovie”, melyben a hétköznapi kalandok mögött ott húzódik a végtelenített kis karkötő, a kabbala vékony, p...

    11 pont
    könyv

    Steiner Kristóf: Hajónaplók

    Ulpius-ház, 2012 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
Teljes lista
  • "Steiner Kristóf főzte nekem életem egyik legjobb vacsoráját. A hihetetlen választéknál már csak az volt nagyszerűbb, hogy minden fergetegesen jóízű volt. Úgy igazán, ...

    15 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Steiner Kristóf: Kristóf konyhája - Mesés menük (nem csak) vegánoknak
    Raktáron

    Steiner Kristóf: Kristóf konyhája - Mesés menük (nem csak) vegánoknak

    Kulcslyuk Kiadó, 2015 0.150000006 4 490 Ft 3 816 Ft
  • Steiner Kristóf második könyve leginkább egy doboz szellemi csokoládéhoz hasonlatos: bárhol felnyithatjuk, és szemezgethetünk a hetvenkét történet, emlék, gondolat, ál...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Steiner Kristóf: Lélekbonbon
    Raktáron

    Steiner Kristóf: Lélekbonbon

    Ulpius-ház, 2011 0.150000006 3 499 Ft 2 974 Ft
  • "Úgy adom a kezetekbe ezt a könyvet, mint mikor a karácsonyfa alatt izgatottan várom, mit szólnak majd a szeretteim az ajándékokhoz, amiket tőlem kaptak. Igazi boldogs...

    9 pont
    könyv

    Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen

    Jaffa Kiadó, 2009 0.150000006 2 790 Ft 2 371 Ft
  • Egy igazi profi mindenre fel van készülve - kivéve a "Magyar Valóságot"! Fekete Versace öltönyben és csúcstechnológiával felszerelve érkezik Magyarországra az az "ügyi...

    3 pont
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!