Az imposztor - Ganz - Bábel dombja
Magvető, 2024
Összefoglaló
Spiró György egyik legismertebb drámáját, Az imposztort eredetileg Az Ikszek című regényéből írta, a főszereplő Boguslawski figurája Major Tamás alakításában elevenedett meg a Katona József Színház színpadán 1983-ban. A színház és a hatalom összefüggéseiről szóló mű több mint negyven évvel később új befejezést kapott: így kortárs drámairodalmunk klasszikusa ebben a formában most olvasható először.A Ganz eredetileg operalibrettónak készült Fekete Gyula felkérésére, végül dráma lett 2021-ben. Az 1849 és 1867 között játszódó tragikus történet főhőse a svájci születésű vasöntő és feltaláló, Ganz Ábrahám. A szerző már a hetvenes években is szeretett volna művet írni a reformkor, a szabadságharc és a megtorlás korszakáról.Kötetünket a Bábel dombja című, napjainkban, egy zsákutcás telepszélen játszódó, rövid groteszk színdarab – alcíme szerint komédia – zárja; ha sok mást nem is, ezt a sötét humorú Spiró-művet a Covid-járványnak köszönhetjük.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Janka estéi
Závada Pál első drámakötete nemcsak azoknak újdonság, aki a műfajt kedvelik, vagy látták a darabokat színpadra állítva, de ajándék régi olvasóinak is. A drámák a prózákhoz, a prózák a drámaváltozat...
Online ár:
2 290 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján