Szakrális rendeltetésű szolgálónépek az Árpád-kori Magyarországon

Összefoglaló

Az Árpád-kor sokszínű társadalmában létezett egy sajátos réteg, amelyet szerepe alapján szakrális rendeltetésű szolgálónépeknek nevezünk. Feladatuk a liturgiához, az egyházi szertartásokhoz kapcsolta őket. Voltak, akik a halotti emléklakomához szükséges kenyeret, húst és italt teremtették elő, mások az utazó főpap vagy király kíséretében a templomon kívüli misemondáshoz szükséges kápolnát, azaz sátort és a többi szükséges felszerelést (hordozható oltárt, szerkönyveket stb.) vitték magukkal. Voltak, akik harangoztak, akik méhviaszról vagy gyertyáról, az olajszenteléshez szükséges olajról gondoskodtak. Szolgálatuk nevükben is kifejezésre jutott. A halotti torról gondoskodó személyt magyarul torlónak vagy szláv eredetű szóval dusnoknak hívták, míg mások harangozók, kápolnavivők voltak. Többségük egyházi birtokon élt. Mindössze a kápolnavivők egy része lakott királyi birtokon, ahol királyi udvarban a liturgikus feladatokról gondoskodó kápolnaispán felügyelte őket. Sajátos feladatukat megjelölő elnevezésük lakóhelyük nevévé is válhatott, miként erről a ma is létező Dusnok helynevek tanúskodnak. A könyv erről a társadalmi rétegről szól.