"A rólunk szóló történeteket csakis múlt időben mesélhetjük el. Visszafelé peregnek onnan, ahol a jelenben állunk, és többé nem a történet szereplői, hanem a szemlélőik szólalnak meg" - írja az idős Leo Hertzberg művészettörténész professzor a regény utolsó lapjain. Van egy titkos fiókja, abban tartja mindazt, amit szeretett, mindazt, ami azokra emlékezteti, akiket valaha szeretett. Attól függően, hogyan rendezgeti őket, hogyan viszonyulnak ezek a tárgyak egymáshoz a térben, hívódnak elő érzései és a múlt eseményeinek értelmezései.
Hertzberg professzor fiatalkorában vásárolt egy Bill Wechsler-festményt. Majd Wechslerék a szomszédjukba költöznek, és így veszi kezdetét a szerelemnek és barátságnak, veszteségnek és helytállásnak ez az erőszaktól, kétszínűségtől, gyilkosságtól és szenvedélytől legkevésbé sem mentes, rendkívüli története. A SoHo kifinomult művészvilágának galériáiban és a művészeti egyetemeken forgolódó Hustvedt-hősök olyannyira el vannak foglalva azzal, hogyan tegyék láthatóvá önmagukat a külvilág számára, hogyan váljanak ők maguk is műalkotássá, hogy saját életük megélésére nemigen marad idejük. Hazugságaik, megtévesztéseik és bizonytalanságaik láttán az olvasó újra meg újra felteszi a kérdést, hogy vajon érvényesek-e még napjainkban a viselkedésünket irányító társadalmi, pszichológiai és erkölcsi korlátok.
Siri Hustvedt 1955-ben született az Egyesült Államokban. Hat regény, egy verseskötet, két esszégyűjtemény és számos ismeretterjesztő mű szerzője. Művei több mint harminc nyelven jelennek meg szerte a világon. A New York-i Brooklynban él férjével, Paul Auster íróval. Magyarul ez az első könyve.
Ha eleget teszek az első 50 oldalas szabálynak, akkor az Amit szerettem-et nem biztos, hogy befejeztem volna. Persze Umberto Eco a regényei legelején szánt szándékkal nehezítette meg olvasói dolgát, próba alá vetette őket, és aki kihullott, az egy könyves élménnyel lett szegényebb. Itt ilyenről szó sincs, Siri Hustvedt nagyon érzékenyen és összetetten ábrázolja szereplőit már a legelső oldalaktól, ami miatt mégis fontosnak tartom ezt a kezdeti döcögést elmesélni, az az, hogy az olvasás aktusa minden esetben és igen nagymértékben függ a befogadótól is. Vannak ugyanis könyvek, amelyek nem adják könnyen magukat, de nem azért, mert olvashatatlanok vagy nehezen követhető a gondolatmenetük, hanem egészen egyszerűen azért, mert nem a megfelelő pillanatban kapnak el minket.
"Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani." Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és '60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sor...