A kultúra mint ige - Az új bölcsészet szondázása

Összefoglaló

Az egyetemi szférát érintő társadalmi viták a bölcsészettudományok pozíciójának gyengüléséről árulkodnak, azonban a depressziós helyzetbe szorított bölcsészet Ryszard Nycz irodalom- és kultúratudós szerint koránt sincs válságban. Ehelyett - a strukturalizmus és az az utáni fejlemények következményeként - a terület dinamikus átalakulásának, a diszciplináris falak leomlásának, a kutatási tárgyról való gondolkodás megváltozásának, röviden: új bölcsészet születésének vagyunk tanúi. Ilyen értelemben "két bölcsészet" él egymás mellett: a régi, a maga hagyományosnak tekintett tárgyaival, problémáival és módszereivel, valamint az új - a "fordulatok" és a "tanulmányok" (studies) gyűjtőterülete -, amely éppen a határok megkérdőjelezésével és radikális társadalmi problémafelvetéseivel hívja fel magára a figyelmet. A szerző öt fő áramlatot különböztet meg: a digitális bölcsészetet, az elkötelezett bölcsészetet, a kognitív bölcsészetet, a poszthumanisztikát, továbbá a művészeti bölcsészetet. Az objektivitás és a kívülállás lehetőségét megkérdőjelező alapállásuk, részvételiségük összekapcsolódik az innovációval, amely - amellett, hogy a természet- és alkalmazott tudományok, illetve a technoegyetemi modell kötelező hívószava - ténylegesen jellemzi az új bölcsészetet, amikor az a problémák eredeti megoldására, új problémamezők feltárására, sajátos módszerek kidolgozására és az eredmények gyakorlatba való bevezetésére törekszik, formálva az egyének és a közösségek önismeretét, érzékenységét, ösztönözve kreativitásukat.

A kötet a kultúra "igei" aspektusát hangsúlyozza, arra utalva, hogy a normatív, tárgyiasult hagyományként felfogott kultúrához képest - mely magában foglalja a kultiváció mellett a kolonizáció vetületét is - művelésként élik meg, folyamatában létezik, lehetőségeket hív életre, kreatív és hatóképes. A bölcsészeti tevékenység során pedig az írás maga (a szöveg) válik laboratóriummá, amely aktiválja a megismerést. A szerző kitér a posztkolonialista kritika lengyelországi honosítására is, és kiemeli az úgynevezett posztfüggőségi és posztimperiális tanulmányokat, amelyek kelet-európai alkalmazását számos példával támasztja alá. A kötet második fele lengyel vonatkozási kritikai és metakritikai esettanulmányokat tartalmaz, új szempontú megközelítést adva egyebek mellett Bruno Schulz művészetéhez.