Rutger Bregman holland történész-író nemzetközi bestsellere új szemszögből mutatja be az emberi történelem elmúlt 200 ezer évét.Nagy gondolkodóink az ókortól napjainkig szinte mind arra tanítanak, hogy az ember természettől fogva rossz, és elsősorban az önérdek vezérli. Ez a meggyőződés mélyen gyökeret vert a nyugati kultúrában: ugyanúgy tükröződik az újságok szalagcímeiben, mint az életünket szabályozó törvényekben.De lehet, hogy mégsem igaz?Az Emberiség számos példát hoz arra, hogy valójában jobban hajlunk az együttműködésre, mint a versengésre. A Legyek ura és a híres stanfordi börtönkísérlet valódi története, Mandela kiegyezése az apartheid híveivel, az ellenségek között szövődő frontbarátságok mind igazolják, hogy az ember eredendően jó, barátságos lény. Hogy ennek épp az ellenkezőjét hitették el velünk, súlyos következményekkel járt: ha a legrosszabbat feltételezzük, tényleg a legrosszabbat hozzuk ki egymásból a politikában és az élet más területein. Ha viszont hiszünk az emberi jóságban és önzetlenségben, azzal lehetőséget teremthenünk társadalmunk radikális átalakítására. „A cinizmus tengerében ez a könyv képviseli azt a biztonságos, elsüllyeszthetetlen mentőcsónakot, amelyre a világnak szüksége van."Daniel H. Pink, az Eladni emberi dolog és a Mikor - A tökéletes időzítés tudományos titkai szerzője „Az Emberiség nemcsak magasztosabb, de sokkal pontosabb képet is fest az emberi természetről."Adam Grant, az Adni és kapni - A siker rejtett dinamikája szerzője „Bregman érveire támaszkodva valódi emberi értékek mentén kellene átalakítanunk az intézményeinket és a törvényeinket."The New Yorker RUTGER BREGMAN Európa egyik legkiemelkedőbb fiatal történésze. Az Utópia realistáknak (Utopia for Realists) a The Sunday Times és a The New York Times sikerkönyve volt, és hollandról 32 nyelvre fordították le. A The Correspondentnél végzett munkájáért kétszer jelölték a rangos European Press Prize-ra (Európai sajtódíjra). Cikkei a The Washington Post és a The Guardian hasábjain is megjelentek. „A szegénység nem jellemhiba, hanem pénzhiány" (Poverty isn't a lack of character; it's a lack of cash) című TED-előadását több mint 3 millióan nézték meg.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. ...
Online ár:
690 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
A könyv, ami egy kicsit jobbnak, pozitívabbnak mutatja be a világot és benne minket, mint elődei. :)
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára