Rudolf Steiner ebben az előadásciklusában leginkább olyan kérdéseket tárgyal, amelyek az éntudat témájához kötődnek. Minthogy az emberi én kialakulásában alapvető szerepe van Krisztusnak, azért az egyes előadásokban Krisztusról is sok szó esik, az éntudat és Krisztus különböző aspektusainak megfelelően. Krisztus és a 12 bodhiszattva kapcsolatának, illetve a karma törvényeinek elemzései után Steiner részletesen fejtegeti az én leereszkedését a földi világba (a luciferi hatást a lemúriai korszakban és ennek következményét az emberre), az éntudat fejlődésének sajátosságait az egyiptomi és görög időkben, és a Nyugat különös jelentőségét a lelkiismeret földi kialakulása szempontjából. Rendkívül érdekes a nemek lemúriai kialakulását tárgyaló előadás, a férfi és a női külső forma és belső természet különbségét megvilágító leírás, és a nemek jövőbeli sorsára tett utalás. Külön megemlítendők Rudolf Steiner részletes fejtegetései az evangéliumi Hegyi beszéd boldogokról szóló mondásairól, amelyek szerinte a Krisztus-impulzust értelmezik más és más oldalról. Az éteri Krisztus 20. századi megjelenése, korunk új szellemi képességeinek, a megerősödött, de egyúttal spiritualizálódott (Krisztussal áthatott) éntudat kibontakozása új távlatokat nyithat a történelemben. Ehhez kapcsolódik az utolsó előadás, amely áttekintést ad az antropozófiai (akkor még teozófiai) mozgalom céljáról, szellemiségéről és legfontosabb okkult és morális jelentőségéről: a Krisztus-impulzus képviseléséről a világban.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Mit tehetsz annak érdekében, hogy elérd, amire vágysz, amit igazán szeretnél? A szerzőpáros a következő alapelvet vallja: bárki lehetsz, bármit tehetsz, és bármire szert tehetsz! Születésedtől megi...
Online ár:
4 390 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára