Az örmény népirtás története - "A sivatagban élhetnek, de másutt sehol"

Ronald Suny
L'Harmattan Kiadó, 2016
  • 383 oldal
  • Kötés: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
  • ISBN: 9789634141372

A 20. század első nagyobb népirtása 1915-ben kezdődött, amikor az oszmán-törökök örmények százezreit deportálták és gyilkolták meg. Az első világháború után kiderült, az áldozatok száma megközelítette a másfélmillió főt. A sivatagban élhetnek, de másutt sehol jegyezte meg Talat pasa az örmény népirtás első számú kitervelője az örményekkel kapcsolatos elképzelését. Ez a mondat foglalja össze talán leginkább a korabeli oszmán politikai elit cinikus és embertelen gondolatmenetét, melyet később európai körülmények között egy másik politikai ideológia is végrehajt, s amely holokauszt néven mindannyiunk történelmévé válik.

Egy évszázaddal később az örmény genocídium továbbra is viták tárgyát képezi. Törökország máig nem hajlandó elismerni ennek megtörténtét, az események örmény és török narratívája merőben eltér egymástól. Jelen kötetében Ronald Suny ellentmondva a török nacionalista mítoszoknak, propagandának és tagadásnak egyedülálló módon mutatja be az eseményeket. Hogy a felmerülő kérdésekre válaszoljon, számos levéltári dokumentumot és szemtanúi beszámolót használ fel. A könyv felejthetetlen krónikája annak a kataklizmának, amely mintául szolgált az évszázad népirtásainak és az emberiség ellen elkövetett bűntetteknek.

A kötet elnyerte 2015-ben a Financial Times Summer Books selection valamint 2016-ban az Association for Slavic, East European, & Eurasian Studies által adományozott Wayne S. Vucinich Book Prize díját.

Ronald Grigor Suny 1940-ben született Philadelphiában, 1962-ben végzett a Swarthmore College-ban, a doktori címét a Columbia Egyetemen szerezte meg 1968-ban. Karrierjét az Oberlin College-ban kezdte meg, majd a Michigani később a Chicagói Egyetem professzora lett. 2013-ban elnyerte a Berlini Amerikai Akadémia díját.
Ronald Grigor Suny nemzetközileg elismert kutatója a Szovjetunió és a poszt-szovjet térség történetének, kutatási területe a nacionalizmus, az etnikai konfliktusok, az érzelmek és a politikai döntéshozatal összefüggései. Több monográfiája jelent meg a Dél-Kaukázus és az örmény történelem vonatkozásában is.

0.150000006
3 990 Ft 3 391 Ft
13 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Ronald Suny: Az örmény népirtás története - "A sivatagban élhetnek, de másutt sehol"

Ronald Suny: Az örmény népirtás története - "A sivatagban élhetnek, de másutt sehol"

+
7 940 Ft 6 748 Ft 0.15
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Olga, a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor a férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. ...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Elena Ferrante: Amikor elhagytak
    Raktáron

    Elena Ferrante: Amikor elhagytak

    Park Kiadó, 2017 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
  • "Aztán eljött a nagy pillanat. Rátettem az írógépet az asztalra, befűztem a papírt, és gépelni kezdtem. Működött az írógép. És rengeteg hely volt még a hamutartónak, a...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Charles Bukowski: Hollywood
    Raktáron

    Charles Bukowski: Hollywood

    Trubadur Kiadó, 2017 0.150000006 2 999 Ft 2 549 Ft
  • "Szilvási Lajos bőséges életművének egy eddig csak nehezen hozzáférhető darabját tartja a kezében az olvasó. Gyűjtők féltve őrzött kötete a Középiskolások, a szerző el...

    11 pont
    4 - 7 munkanap
    könyv

    Szilvási Lajos: Középiskolások

    Alinea Kiadó, 2017 0.150000006 3 450 Ft 2 932 Ft
  • Párizs, hatvanas évek. A történet narrátora, egy húsz év körüli fiatalember, aki régi könyvekkel házal, eseménytelen, sivár hétköznapjait éli a téli, borongós Quartier...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Patrick Modiano: Felejtett álom
    Raktáron

    Patrick Modiano: Felejtett álom

    Tarandus Kiadó, 2017 0.150000006 2 790 Ft 2 371 Ft
Teljes lista
Teljes lista
Teljes lista
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!