Az irodalmi műalkotás

Összefoglaló

Az első ízben németül, 1931-ben megjelent mű szinte teljesen észrevétlen maradt, csak a második világháború után kezdték egyre inkább felismerni jelentőségét: a legfontosabb irodalomelméleti kézikönyvek ma már mint a 20. századi irodalomesztétika egyik legjelentősebb, leginkább meghatározó erejű termékével foglalkoznak vele, felfedezései pedig nemcsak elméleti koncepciókba, de konkrét műelemzésekbe is beépültek, hatékonnyá váltak.

A lengyel filozófus - Husserl tanítványa - a fenomenológiai megközelítésmódot próbálta meg alkalmazni benne az irodalmi műalkotásra. Az irodalmi művet mint intencionált tárgyat vizsgálja, és - ellentétben az évezredes hagyománnyal - minden értékszempontot félretéve, mint heteronóm rétegek, struktúrák együttesét írja le. Az irodalmi mű felépítésének vizsgálata négy jól elkülöníthető részt, réteget mutat ki Ingarden szerint: a nyelvi hangképződmények, a jelentésegységek, az ábrázolt tárgyiasságok, valamint a sematizált látványok lényegét. A szerkezetvizsgálatot Ingardennél szervesen egészíti ki a megfelelő rétegek ontikus helyének meghatározása, az alapegységek interszubjektív jellegének bemutatása. A szerző tudatosan nem foglalkozik ebben a művében sem a mű különböző, lehetséges olvasatainak, sem a mű keletkezésének, illetve történetiségének kérdéseivel. Szigorúan ragaszkodik választott tárgyához, műve tehát nem rendszeres irodalomesztétikai mű, hanem monografikus alkotás, amely azonban zártságával, koncentráltságával a félreértésekre is alkalmat adhat. Bojtár Endre a terjedelmes utószóban ezért nemcsak a szerző pályáját és jelentőségét mutatja be, de részletesen elemzi is Az irodalmi műalkotás-t. A könyv komoly igényeket támaszt olvasójával szemben: filozófiai műveltséget feltételez.