A zen és a motorkerékpár-ápolás művészete - Vizsgálódás az értékekről
Európa Könyvkiadó, 2018
Összefoglaló
Vannak "kultúrahordozó" könyvek, amelyek nem pusztán részei a kultúrának, hanem azt el is mozdítják valamerre. Az ilyen könyvek pontosan azt fejezik ki, ami iránt az emberek még csak ösztönösen tapogatóznak. A zen és a motorkerékpár-ápolás művészete megjelenésének tizedik évfordulóján, 1984-ben fejtegette ezt Robert M. Pirsig, amikor magyarázatot próbált találni a könyv hatalmas sikerére - azok után, hogy a kéziratát először kiadók tucatjai utasították vissza.
Pirsignek valóban valami általános érzést sikerült megfogalmaznia (s könyvét ezért méltán hasonlítják Salinger Rozsban a fogó-jához és Kerouac Úton-jához): a vallás vagy bármilyen közös mítoszrendszer nélkül maradt ember alapélményét, aki az új technikai kultúra irracionalitását idegennek, racionalitását pedig félelmetesnek érzi.
Pirsig az embert mindig is foglalkoztató legnagyobb kérdésekkel - az élet értelmével, a létezés mibenlétével - küszködik, és a Minőség metafizikájában, úgy érzi, választ is talál rájuk: olyan választ, amely egyesíti a kultúrát és az ellenkultúrát, a klasszikus és a romantikus gondolkodásmódot, a nyugati racionalizmust és a keleti misztikát. De egyúttal megírja azt a nagyregényt is, amelyben Amerika káprázatos szépségeket rejtő teste lélegzik, miközben a fiával együtt keresztülszáguld rajta motoron. A főhős közben nemcsak a filozófia nagy kérdéseivel és önnön múltjának árnyaival viaskodik, hanem azzal is, hogy jó apa akar lenni, aki segíteni tud a saját démonaival küzdő fiának.
Most új fordításban jelenik meg Pirsig klasszikus regénye, amelyben - magyarul most először - szerepel az 1999-es amerikai kiadáshoz írt elő- és utószó is: a szerző ezekben helyesbít és pontosít bizonyos dolgokat - de még fontosabb, hogy beszámol életének arról a nagy tragédiájáról, amely a könyv megjelenése után érte.
Részletek
- 528 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- ISBN: 9789634058151
- Eredeti cím: Zen and the Art of Motorcycle Maintenance
- Fordító: Csák János
Istenen függött a szemük
A világos bőrű, hosszú hajú, büszke és szókimondó Janie Crawford gyerekkorától kezdve a szerelemről és az élet örömeiről ábrándozik. Végül két rossz házasság és több évtizednyi csalódott várakozás ...
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft