Isteni téveszme
Nyitott Könyvműhely, 2007
Összefoglaló
Richard Dawkins angol biológus, a 70-es évek közepe óta világsikernek örvendő "Önző gén" szerzője, újabb letehetetlenül izgalmas, nagy vitákat kiváltó könyvvel állt elő. Mint az evolúció gondolatának egyik vezető képviselője előbb-utóbb szükségképpen összeütközésbe került a teremtés dogmájával. Ezúttal tehát a vallást és vallásosságot vizsgálja darwinista nézőpontból, az Isten létezésére vonatkozó kérdést, az "Isten-hipotézist" tudományos hipotézisként kezeli. Ugyanakkor "hitet tesz" az ateizmus mint bátran vállalható, tisztességes és nagy valószínűséggel helytálló álláspont mellett. Felháborodásának ad hangot, amiért az ateizmus ma az Egyesült Államokban körülbelül olyan heves elutasítást vált ki, mint ötven évvel ezelőtt a homoszexualitás. Miközben a nem hívők aránya a tudományos hierarchián felfelé haladva egyre emelkedik, sőt a Nobel-díjasok között a 90 %-ot is meghaladja. Dawkins tudatosan provokatív, szellemes és fölényes eleganciával megírt, a tudományos tisztesség elveit mindvégig szem előtt tartó könyve magától értetődő természetességgel, a legkülönbözőbb szakterületeken széleskörű tájékozottsággal és lenyűgöző tudással vet fel evidens alapkérdéseket és javasol rájuk a tudomány színvonalának megfelelő válaszokat. Miközben ellenállhatatlan, sokszor ironikus stílusával magával ragadja az olvasót, egyúttal rá is pirít, amiért eddig kétkedés nélkül megelégedett a konvenció által diktált tapintatos mellébeszéléssel. Az evolúció gondolatát nem egyszerűen szembesíti a vallással, hanem az ember vallásos viselkedésére,tekintélytiszteletére, erkölcsi magatartására is evolúciós magyarázatot kínál.
Részletek
- 428 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- ISBN: 9789639725164
- Eredeti cím: THE GOD DELUSION
- Fordító: Kepes János
Ez is elérhető kínálatunkban:
A könyv - Az önmagad megismerését tiltó taburól
Ebben a művében Alan Watts merész szellemi kalandra hív: próbáljuk egyszerre meghaladni a nyugati gondolkodás részletekbe tévedt, merev materializmusát és a vallási tradíciókból lepárolt misztikus ...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
6 291 Ft
Kiadói ár: 6 990 Ft
Online ár:
4 505 Ft
Eredeti ár: 5 300 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 885 Ft
Eredeti ár: 4 570 Ft