A boszorkánymester

Régről ismerem a könyvet, többször elolvastam: először kölyöként, még az Albatrosz sorozatban, mint izgalmas és mulatságos történetet, aztán orvosként, a régimódi szanatórium, egy speciális betegellátóhely bemutatásaként (ugyanúgy élvezve a kalandot és a humort) , s most, nyugdíjasként, egyfajta vízióként, mivel egyre többször halljuk, hogy az egészségbiztosító lassan nem tudja vállalni a legkorszerűbb terápiák költségeit... Na, nem erről és emiatt írok (s főleg nem ide), hanem a könyvről. Egy szanatórium is lehet olyan veszélyes, mint a Szahara, a Vadnyugat, vagy egyéb, Rejtő által megírt helyszínek; különösen akkor, ha Szofi Olaf Günter főhercegnő (egy "klasszikus", félreértésen alapuló személycsere következtében) szegény lányként kerül oda felvételre, de neveltetésénél fogva nem a hálás és beletörődő típus... A hercegnő igazságkereső, kíváncsi, és (hiábavaló próbálkozásként) igyekszik arisztokratikus allűrök nélkül élni. Talán a másik oldal dr. Wallenstein, a mindenki által csodált belgyógyász, a szanatórium vezetője (aki fölött már csak az igazgatótanács áll, de az [egy Rejtő Jenő-s fordulattal] nem gyógyít). Vannak egyéb szereplők is: betegek, ápolók, orvosok, beteghordók, egy civil úr az irodában, aki – hivatalból – anyagias. Sok humor, izgalom, végül a jó győzelme - egyszóval igazi P. Howard (akkor is, ha nem ezen a néven jegyzi). Javaslom mindenkinek!