1. Könyv
  2. Irodalom
  3. Szépirodalom
  4. Próza
  5. Világirodalom
  6. Regények
  7. Kortárs
  8. Egyéb
84 oldal・papír / puha kötés・ISBN: 9789636765972

1 299 Ft

10%

1 170 Ft

Bővebben a Könyves Magazinban

Tavaly év végén a Jelenkor megjelentetett két rövid könyvet egy brazil írótól, akinek eddig egyetlen műve sem volt olvasható magyarul. Bajosan is lett volna, ugyanis Raduan Nassar egész életében összesen ezt a két könyvet publikálta. Az 1975-ös Kőbe vésve és az 1978-as Egy pohár harag (amelynek első draftja már 1970-ben elkészült) túlzás nélkül hibátlan életmű, és azt sem túlzás kijelenteni, hogy szerzőjük a csúcson hagyta abba. Nassar ugyanis 1984-ben, a Folha de São Paulo című brazil napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy visszavonul, és földműveléssel, valamint állattenyésztéssel fog foglalkozni. A két könyv tavaly angolul is megjelent, „Brazília legnagyszerűbb írójáról” pedig most a New Yorker közölt portrét a brazil író, Alejandro Chacoff tollából.

könyv
Raduan Nassar: Egy pohár harag
10%
1 299 Ft 1 170 Ft
könyv Hétköznapi szorongások

Szilveszter előtti nap egy svéd kisvárosban. Egy ingatlanügynök úgy véli, ez megfelelő időpont egy lakásbemutatóra, ám nagyobbat téved, mint azt elsőre gondolnánk. Egy kudarcot vallott bankrabló ug...

15%
3 980 Ft 3 383 Ft
könyv
Margaret Mazzantini: Újjászületés
15%
4 699 Ft 3 995 Ft
könyv
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
15%
2 950 Ft 2 508 Ft
könyv
Elena Ferrante: Aki megszökik és aki marad
15%
4 490 Ft 3 817 Ft
könyv
Maja Lunde: Kékség
15%
3 995 Ft 3 396 Ft
könyv
Viola Ardone: Gyerekvonat
15%
3 499 Ft 2 975 Ft
könyv
José Rodrigues dos Santos: A kormányzó szeretője
15%
4 500 Ft 3 825 Ft
könyv
Elena Ferrante: Az új név története
15%
3 490 Ft 2 967 Ft
könyv
30%
3 690 Ft 2 583 Ft
könyv
15%
3 999 Ft 3 400 Ft
könyv
Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege
15%
3 599 Ft 3 060 Ft
könyv
Raduan Nassar: Kőbe vésve
5%
1 699 Ft 1 615 Ft
e-Könyv
Raduan Nassar: Egy pohár harag
890 Ft
e-Könyv
Raduan Nassar: Kőbe vésve
1 090 Ft
antikvár
Raduan Nassar: Egy pohár harag
650 Ft - 750 Ft
antikvár
Raduan Nassar: Kőbe vésve
690 Ft - 900 Ft

ÉRTÉKELÉSEK

Hogy tetszett?

Csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik a könyvet.