Az emberiség legnagyobb szellemi teljesítménye, mondhatni szellemi forradalma az volt, amikor megalkotta - egy-kétszázezer esztendővel ezelőtt - azt az absztrakt, a gesztusnyelvtől jelentősen különböző nyelvet, amelynek ma mintegy hatezer változatát használja az emberiség. Hatalmas kincs ez, mely azonban - különböző okokból - folyamatosan fogy.
A sors irányítja az ember cselekedeteit, kutatóknál akár kutatásuk témáit is. Amíg az ezredfordulón közelebbi kapcsolatba nem kerültem a finnugor népek világkongresszusával, addig egy-egy kisebb írástól eltekintve nem foglalkoztam kisebbség- és nyelvpolitikai kérdésekkel. (A finnugor népek világkongresszusát mint szervezetet 1992 végén hozták létre - nem csekély magyar közreműködéssel - az oroszországi Komiföld fővárosában, Sziktivkárban, s amely azóta négyévente megrendezi a finnugor népek világkongresszusát - így 1996-ban és 2012-ben Magyarországon.) Előadásokból, tanulmányokból áll össze a jelen könyv, amellyel arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a világ nyelveinek eltűnése nem egy elvont probléma, amely valamikor, valahol - mindenesetre tőlünk időben és térben távol - megtörténik, hanem általa közvetlen környezetünk és a tőlünk nem is olyan messze élő nyelvrokonaink is érintve vannak.
Tartalomjegyzék:
Előszó 7
NYELV ÉS GLOBALIZÁCIÓ Nyelvben mért veszteség 11
Az iskola szerepe az anyanyelv megőrzésében. A fiamnak mondom 19
Identitás - nyelvvel vagy anélkül? 26
Megjegyzések a nyelvpolitikáról 35
Közép-Európa: nyelvtemető vagy nyelvinkubátor? 38
Finn - finish? - Nyelvi helyzet száz év múlva 50
Nyelv - irodalom - nemzetiség 53
Nyelvi globalizáció, asszimiláció, nyelvmegőrzés 57
A nyelvideológia tervezése - a nyelvtervezés ideológiája 68
A MAGYAR NYELV HELYZETE Nemcsak nyelvi barangolások 81
A magyar nyelv és Trianon 90
Anyanyelvünk sorsa a mi kezünkben van 101
Magyar-magyar terminológia 111
Esettanulmány a magyar-magyar terminológiához 117
Az önmaga határolta nyelvről 124
Anyanyelv, apaország és (ön)tudat 133
Sorsszaggatta nemzettől sorsalakító nyelvközösségig 140
Morzsák az anyanyelv ünnepi asztaláról 149
Helyzetjelentés a magyar nyelvről. A veszélyeztetett magyar nyelv 155
A magyar nyelv napja elé 159 A madárnyelvű nép: a csángók 161
Anyanyelv és kisebbségi jövő. A kisebbségi lét napos és árnyoldalai 170
NYELVJÁRÁS A nyelvjárásokhoz való (v)iszony 175
A nyelvjárás mint nyelvstratégiai kérdés. Bevezető mozaik 181
Nyelvjárás-etűdök. Levelek a Borostyánkőútról 189
Nyelvi értékmentés - a magyar nyelvjárások. Előszó egy kezdeményezéshez 195
NYELVROKONAINK HELYZETE Iskola és nyelvmentés. Tantárgyi terminológiafejlesztés oroszországi finnugor nyelveken 201
A média szerepe veszélyeztetett nyelvek mentésében. Az oroszországi finnugor nyelvek alapján 211
Alapkérdés: a nyelv megőrzése 215
Nyelv és rokonság 222
A Kárpát-medencei nyelvközösség sorsa - a nyelvrokonok nézőpontjából 239
Üdvözlő beszéd a Lív nyelv és kultúra alapítási ünnepségén 250
Ünnepi beszéd a Rokon népek napján 253
Nyelvújítás a finnugor népeknél 261
Elszigetelődés vagy együttműködés? Konfliktus a finnugor népek világkongresszusán belül 266
Anyanyelv kisebbségi és nemzetiségi helyzetben 278
Helyzet és perspektívák 287
Bevezető megjegyzések a Tömegtájékoztatási eszközök című szekció munkájához 295
A finnugor nyelvek és az Oroszországi Föderáció nyelvpolitikájának aktuális kérdései 300
Informatika és anyanyelv - az intő észt példa 314
Az írások első megjelenési helye 319
A magyar helyesírás új, a Magyar Tudományos Akadémia által alkotott és jóváhagyott szabályzata: a 12. kiadás. - A magyar helyesírásra vonatkozó szabálypontok példákkal - A szabályzathoz s...
Online ár:
3 052 Ft
Eredeti ár: 3 590 Ft
Online ár:
7 650 Ft
Eredeti ár: 8 999 Ft
Online ár:
1 683 Ft
Eredeti ár: 1 980 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára