2006 óta ez az első „új” Presser-album, ami a szerző 36 (!) újonnan komponált dalát és két feldolgozását (Pancsoló kislány, Szomorú vasárnap) tartalmazza.
Presser Gábor két éve kezdett foglalkozni Parti Nagy verseivel, a Szódalovaglás, az Esti kréta és a Grafitnesz című kötetekből maga válogatta a végül 74 perces CD szöveganyagát.
Hogy e tárgy könyvcédé vagy cédékönyv, az lényegében mindegy, döntse el a hallgató/olvasó.
A könyvben a lemez dalainak teljes szövege olvasható, a már régebbi, kötetben megjelent versek egyikét-másikát a munka során Parti Nagy újra vagy továbbírta, sőt, a könyv két publikálatlan szöveget is tartalmaz.
Emellett Parti Nagy maga szerkesztette és lábjegyzetelte a kötetet.
Az extrahosszúságú cd-n a dalokat a szerző, Presser „adja elő” ám néhány dalban Falusi Mariann, a Csík zenekar Szalóki Ági, Váczi Eszter, Bíró Kriszta, Novák Péter, Rácz Zoltán a közreműködő szólisták, Závada Pál fütyül, s Parti Nagy is mond-suttog pár szót, verssort.
A könyv grafikai terveit saját és Presser Gábor fotóinak felhasználásával Vető Gábor készítette.
Beethoven, Mozart, Debussy, Wagner... nevek, amelyek hallatán azonnal díszes koncerttermek, frakkban feszítő karmesterek, elegáns nézőközönség sejlik fel előttünk, és szinte érezzük a mindent körül...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft