Éppen a vallási beszélgetés feltételezi a szeretet lényegét: a tapintatot, a türelmet, a másik elviselését, az óvatosságot, a szeretet ugyanis elkíséri a másikat, támogatja, együtt örül vele, találkozik vele, igent mond rá, kedvét leli a másikban, tovább segíti, keresi az igazságot, közösséget teremt. E tekintetben mi, felnőttek sokat tanulhatunk a gyerekektől, feltéve, hogy azok még nem tanultak túl sokat tőlünk. Ha ez lehetséges lenne, akkor pontosan azzal lennénk gazdagabbak, amit Jézus a mennyek országának nevezett. Ez a kötet a gyermekek nyelvéről, a hitről, Istenről, Jézusról, a Szentlélekről, az angyalokról, az ördögökről, az imádságról, a Bibliáról, halálról, feltámadásról, az egyházról, az istentiszteletről, a keresztségről, az úrvacsoráról, a parancsokról és az egyházi évről szóló fejezeteivel a tárgyalt témák hátterét dolgozza fel, leépíti az előítéleteket és félelmeket, és szabaddá tesz minket az őszinte beszélgetésekre. Peter Spangenberg 1934-ben született. Sok éven át gyülekezeti lelkipásztor volt Leckben (Nordfriesland/Észak-Frízföld), jelenleg az evangélikus teológia docense Flensburg egyetemén. Számos publikációja széles közönség számára tette ismertté őt.
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
1 490 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára