Dorka könyve

Péntek Orsolya eredetileg nem trilógiának, hanem egyetlen különálló kötetnek szánta a Kádár-korban felnőtt ikerpár, Eszter és Theodóra történetét, ám hamar kiderült, hogy Szterke után Dork is saját regényt követel magának. Míg Az Andalúz lányaiban (Kalligram, 2014) a festőművész áll a középpontban, a Dorka könyvében a matematikusé a főszerep, ám hogy a külső szem, amellyel a harmadik kötet tekint majd a lányokra, a mindig fáradt, hangulatember anyáé, vagy a munkába menekülő, megközelíthetetlen apáé lesz-e, azt még nem döntötte el. A trilógia nem lineárisan, hanem koncentrikus körökből épül fel, az idő önmagába fordul vissza, a vízkörök pedig néha átfednek egymáson, épp, mint az ikerlányok sorsa. A második rész fejezetei is az év 52 hetét modellezik, ám sosem lehetünk biztosak abban, hogy ez az év a következő fejezetben milyen messze lesz a jelentől, és melyik városban is éri a szereplőket. Szterke és Dork német-olasz-horvát-magyar nagycsaládja a Monarchia korában, 1956-ban és a rendszerváltás előestéjén próbál élni és túlélni, ami az Isztrián, Bécsben vagy a gyerekkorban kész városnak tűnő kaszásdűlői lakótelepen is épp ugyanolyan embert próbáló feladat. Péntek Orsolyával a történelemábrázolás hiányosságairól, megfesthetetlen fájdalomról és kulturális skizofréniáról beszélgettünk.