Apák

Paul Harding

Információk

  • 200 oldal
  • Kötés: füles, kartonált
  • ISBN: 9786155261855

Összefoglaló

George Washington Crosby élete végén családtagjai körében emlékszik vissza gyermekkorára, apjára és annak apjára, akiknek az életét köszönheti, s azt, amilyenné a neki rendelt idő alatt vált.
Apja, Howard Aaron Crosby házalóként kereste kenyerét, szappant, felmosórongyot, gombostűt, mindenféle háztartási csecse-becsét árulva a vidék magányosan és elzárva élő asszonyai számára nem biztosítva ezzel túlzott gazdagságot családjának. Ám munkája tulajdonképpen csupán mellékes körülmény volt az életében, napjait álmodozva, elmélkedve, a természet és ezen keresztül egy magasabb valóság közelségének keresésével töltötte.
Nem is csoda, hiszen az ő apja, azaz George nagyapja lelkész volt, a lélek, nem pedig a gyakorlati élet embere. Úgy is végezte, hogy kifakult az anyagi világból: addig kereste a mélyebb értelmet s a magasabb létezőt, amíg a határok elmosódtak, s ő szinte észrevétlenül átkerült a túloldalra, ahonnan már nem tudott vagy talán nem is akart visszatérni.
Howarddal is sokszor előfordult, hogy bepillantást nyert a titkos ajtó mögé, amely a túlvilágra nyílik, s ízelítőt kapott a kozmosz nyers anyagából villámok formájában, amely alkalmakat a korlátolt emberek epilepsziás rohamként azonosítottak.
George a halálos ágyán végigtekint ősei életének során, s közben előtűnik a minta, amely apáról apára megnyilvánult, s amelyet ő szintén apja lévén két leánynak, nem akart továbbadni. Egész életében azon igyekezett, hogy apja álmodozó, költői, kaotikus életének ellentéteként megteremtse a racionalitás mérnöki rendjét. Most, a végére érve vele együtt gondoljuk végig, érdemes volt-e.

Kevés szerző első könyvéről mondható el, hogy tökéletes lenne... ám a listára most föl kell kerüljön Paul Harding elsöprő erejű regénye... Harding mesterművet alkotott. National Public Radio

Paul Harding nagyszerű regényében benne van mindaz, amire az olvasók, az írók és a kritikusok vágynak. San Francisco Chronicle

Paul Harding 1967-ben született zenész és író. Az Apák az első regénye, amely rögtön a megjelenése utáni évben el is nyerte a Pulitzer-díjat, illetve az elsőkönyveseknek járó Robert W. Bingham-díjat. 2012-ben Harding megkapta a Fernanda Pivano-díjat, amely egy olasz irodalmi díj amerikai szerzők számára. Második regénye, az Enon 2013-ban jelent meg Amerikában.

0.100000001
2 490 Ft 2 241 Ft
8 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
Paul Harding: Apák

Paul Harding: Apák

+
4 990 Ft 4 741 Ft 0.05
Raktáron
2 munkanap
vagy Bookline Express
Kívánságlistára
Teljes lista
  • A hollywoodi hegyek közt élő Lady Daniels úgy dönt, el kell távolodnia egy időre a férjétől. Miután egyedül marad gyerekeivel, segítségre lesz szüksége kisfia mellé, h...

    11 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Edan Lepucki: A 17-es számú nő
    Raktáron

    Edan Lepucki: A 17-es számú nő

    Agave Könyvek, 2017 0.150000006 3 380 Ft 2 873 Ft
  • Három történet, három epizód egy szálloda halljában. Titkok és érzelmek, féltett gondolatok és sejtelmes vallomások Baricco legújabb könyvében. „A történet két emberrő...

    8 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban
    Raktáron

    Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban

    Helikon Kiadó, 2016 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de ha...

    10 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - Aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat
    Raktáron

    Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - Aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat

    Libri Könyvkiadó, 2017
    1 + 50%
    0.150000006
    2 990 Ft 2 541 Ft
  • Egy nem mindennapi gyerekkori barátság lélegzetelállító története, amely kiállja az idő próbáját. Gustav Perle egy svájci kisvárosban nő fel, ahol a II. világháború sz...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Rose Tremain: A Gustav-szonáta
    Raktáron

    Rose Tremain: A Gustav-szonáta

    21. Század Kiadó, 2017 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • A szerelmi szállal átszőtt regényben a 90-es évek dunaszerdahelyi maffiauralmának eseményei elevenednek meg. A történet három nő életútján keresztül bontakozik ki, aki...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak
    Raktáron

    Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak

    Libri Könyvkiadó, 2018
    1 + 50%
    0.150000006
    3 999 Ft 3 399 Ft
  • Van egy város az erdő sűrűjében, távol mindentől. Szívós és szorgalmas emberek lakják, akik tudják, hogy az élet se nem könnyű, se nem fair. De bármilyen nehéz idők is...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Fredrik Backman: Egymás ellen
    Raktáron

    Fredrik Backman: Egymás ellen

    Animus Kiadó, 2018 0.150000006 3 980 Ft 3 383 Ft
  • "Való igaz; nincs erősebb ember egy szerető anyánál! De sebezhetőbb sem..." Éjszakánként egy fiatal lány mutatja meg bájait egy night club kiéhezett férfiközönségének....

    12 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Robert Lawson: Az Anya
    Raktáron

    Robert Lawson: Az Anya

    Trivium Kiadó, 2017 0.150000006 3 790 Ft 3 221 Ft
  • „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Oszt...

    8 pont
    5 - 8 munkanap
    könyv

    Janne Teller: Semmi

    Scolar Kiadó, 2017 0.150000006 2 495 Ft 2 121 Ft
Teljes lista
  • George Washington Crosby élete végén családtagjai körében emlékszik vissza gyermekkorára, apjára és annak apjára, akiknek az életét köszönheti, s azt, amilyenné a neki...

    8 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Paul Harding: Apák
    Raktáron

    Paul Harding: Apák

    TARANDUS KFT., 2015 0.100000001 2 490 Ft 2 241 Ft
Teljes lista
  • George Washington Crosby élete végén családtagjai körében emlékszik vissza gyermekkorára, apjára és annak apjára, akiknek az életét köszönheti, s azt, amilyenné a neki...

    8 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Paul Harding: Apák
    Raktáron

    Paul Harding: Apák

    TARANDUS KFT., 2015 0.100000001 2 490 Ft 2 241 Ft
  • George Washington Crosby élete végén családtagjai körében emlékszik vissza gyermekkorára, apjára és annak apjára, akiknek az életét köszönheti, s azt, amilyenné a neki...

    6 pont
    perceken belül
    e-Könyv
  • The next novel by the Pulitzer Prize-winning author of Tinkers, in which a father's grief over the loss of his daughter threatens to derail his life. Powerful, brillia...

    12 pont
    4 - 6 munkanap
    antikvár

    Paul Harding: Enon - Saját képpel.

    Heinemann, 2013 Alba Antik Litera Kft. - jó állapotú antikvár könyv 3 000 Ft
  • 19 pont
    2 - 5 munkanap
    antikvár

    Paul Harding; Lindsay Brown; Susannah Farfor: Northern Territory & Cebtral Australia - Lonely Planet

    Lonely Planet Publications, 2006 Vonnegut Antikvárium - hibátlan, olvasatlan példány 4 990 Ft
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!