A magyar dráma az ezredfordulón

P. Müller Péter
L'Harmattan Kiadó, 2014
Bookline értékelés: (1 darab szavazat)
  • 174 oldal
  • Kötés: ragasztókötött
  • ISBN: 9789632367453

Az 1989/90-es rendszerváltozás Magyarországon a színházi struktúrát nem változtatta meg, a könyvkiadás szerkezete azonban jelentősen átalakult. A kortárs dráma fórumai, a színház és a könyvkiadás eltérő feltételrendszerek közé kerültek. A szűk drámapublikációs lehetőségek ellenére a magyar színház mégsem nélkülözte a kortárs magyar drámát. Az ezredforduló körüli évtizedekben évadonként mintegy húsz-huszonöt irodalmi szempontból számottevő új magyar dráma került színre. A könyv ebből a drámatermésből merít, a bevezető fejezetben áttekintést adva a korszak fontosabb színpadi szerzőiről és főbb műveikről, az utána következő tizennégy drámaíróportrén keresztül pedig anélkül, hogy extenzív seregszemlére törekedne bemutatja az elmúlt két és fél évtized kortárs magyar drámairodalmának legjelentősebb, legszínvonalasabb rétegét, ismertetve és elemezve mintegy száz színdarabot. A szerző egy korábbi munkájában az előző korszak, az 1960-as,70-es,80-as évek magyar drámairodalmát vizsgálta. A jelen kötet az említett mű, a Drámaforma és nyilvánosság. A magyar dráma alakulása Örkény Istvántól Nádas Péterig (1997) című könyv folytatásának is tekinthető.

0.150000006
2 200 Ft 1 870 Ft
7 pont
Ezt ajánljuk hozzá:
P. Müller Péter: A magyar dráma az ezredfordulón

P. Müller Péter: A magyar dráma az ezredfordulón

+
4 700 Ft 4 370 Ft 0.07
8 - 11 munkanap
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Harminc tanulmány olvasható a kötetben, egy páratlan muzikológus pálya lenyomatai. A legkorábbiak a hatvanas években születtek, a legfrissebbek a kétezres évek elején....

    16 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
  • A kötet tanulmányai a színházművészet, színháztudomány, drámaesztétika késő 20. századi és 21. századi alakulását, művészi és tudományos kihívásait elemzik, nemzetközi...

    10 pont
    7 - 10 munkanap
  • Könyvünk a társadalomtudományi kutatások módszertanába vezet be a kutatás témájának megválasztásán, a kezdő kérdések föltevésén, a hipotézisek megformálásán, a fogalm...

    7 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Rezsőházy Rudolf: Bevezetés a társadalomtudományok módszertanába
    Raktáron

    Rezsőházy Rudolf: Bevezetés a társadalomtudományok módszertanába

    Typotex Kiadó, 2016 0.150000006 2 200 Ft 1 870 Ft
  • A Diszkurzív politikatudomány egy alternatív szemléletű politikatudomány kialakítására irányuló kísérlet összefoglaló munkája. A könyv meggyőzően bizonyítja, hogy a po...

    14 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
Teljes lista
  • Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta Is...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Márai Sándor: Füves könyv
    Raktáron

    Márai Sándor: Füves könyv

    Helikon Kiadó, 2016
    1 + 50%
    0.150000006
    2 990 Ft 2 541 Ft
  • A 66 évet élt Arany Jánosról hatvanhat történetet elevenítünk fel - életéből és műveiből. Előkerülnek a teremtés, a bűn, a megváltás, a megigazulás problémái. Tehetség...

    11 pont
    könyv

    Reisinger János: Ki nekünk Arany János?

    Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 2017
  • „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” „A gondolat összetett és kimondható, az igazság egyszerű és kimondhatat...

    10 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Weöres Sándor: Füves könyv
    Raktáron

    Weöres Sándor: Füves könyv

    Helikon Kiadó, 2015
    1 + 50%
    0.150000006
    2 990 Ft 2 541 Ft
  • A meseelemzések 2. kötete olyan népmeséket dolgoz fel, amelyek a női spiritualitásról, a szellemi gyakorlásról és a tudatállapot változásokról tartalmaznak fontos taní...

    11 pont
    Raktáron
    1 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Pressing Lajos: Az Élet vize - Szellemi tanítások a magyar népmesékben 2.
    Raktáron

    Pressing Lajos: Az Élet vize - Szellemi tanítások a magyar népmesékben 2.

    Pilis-Print Kiadó, 2011 0.150000006 3 490 Ft 2 966 Ft
Teljes lista
  • Az 1989/90-es rendszerváltozás Magyarországon a színházi struktúrát nem változtatta meg, a könyvkiadás szerkezete azonban jelentősen átalakult. A kortárs dráma fórumai...

    7 pont
    8 - 11 munkanap
    könyv

    P. Müller Péter: A magyar dráma az ezredfordulón

    L'Harmattan Kiadó, 2014 0.150000006 2 200 Ft 1 870 Ft
Teljes lista
  • A nyugati bölcselet ambivalensen viszonyul az emberi testhez, és hasonló ambivalencia jellemzi a színház, a teatralitás iránti viszonyt is. Ez a kettős ambivalencia eg...

    11 pont
  • Az 1989/90-es rendszerváltozás Magyarországon a színházi struktúrát nem változtatta meg, a könyvkiadás szerkezete azonban jelentősen átalakult. A kortárs dráma fórumai...

    7 pont
    8 - 11 munkanap
    könyv

    P. Müller Péter: A magyar dráma az ezredfordulón

    L'Harmattan Kiadó, 2014 0.150000006 2 200 Ft 1 870 Ft
  • A kötet tanulmányai a színházművészet, színháztudomány, drámaesztétika késő 20. századi és 21. századi alakulását, művészi és tudományos kihívásait elemzik, nemzetközi...

    10 pont
    7 - 10 munkanap
  • Kritikák a 80-as évekből

    7 pont
    antikvár
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!