A politika és a magyar fiatalok
Noran Libro Kiadó, 2019
Összefoglaló
Hazánkban a közvélekedés szerint a fiatalokat nem érdekli a politika, az őket körülvevő közéleti-politikai folyamatokban nem vesznek részt. E vélekedést a publicisták cikkei, a választási részvételi eredmények, a hazai nagymintás ifjúságkutatások és nemzetközi vizsgálatok eredményei egyaránt alátámasztják. A képet némiképp árnyalja, hogy időről időre nagy létszámú tüntetések szerveződnek Budapesten és az ország nagyobb városaiban, s ezeken a rendezvényeken mind a tömegben, mind a szervezők között egyaránt szép számmal képviseltetik magukat a fiatalok. Ilyenkor az eseményekről tudósítva a sajtó a fiatalok akcióiról mint tiszavirág-életű, fiatalos "buli-tüntetésekről" ír. Bár az említett fiatalok újító szellemű résztvevői, hangadói ezen rendezvényeknek, mindez mit sem változtat azon, hogy a magyar fiatalokat apatikus, kiábrándult társadalmi csoportként írják le újra meg újra az események után beálló csendben, amikor ismét arról olvashatunk, mennyire káros és sajnálatos a fiatalok érdektelensége. Az a kérdés, vajon mindez miért alakult így, rendkívül ritkán merül fel a téma kapcsán. Mint ahogy arról is kevés szó esik, kiknek volna feladata a fiatalok érdeklődésének felkeltése és miért volna társadalmi érdek a bevonásuk a politikába. És egyáltalán, miért kellene, hogy érdekelje a fiatalokat a politika, miért fontos a fiatalok politikai részvétele?
Putyin emberei - Hogyan szerezte vissza a KGB az országot, és gyűrte maga alá a Nyugatot
"Érdemi visszajelzések híján pedig Putyin arra a meggyőződésre jutott, hogy az orosz hadsereg pillanatok alatt megdöntheti a Zelenszkij-adminisztrációt Ukrajnában, és egy Kreml-párti bábkormányt ál...
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Akciós ár:
1 495 Ft
Korábbi ár: 2 392 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft