„A feladat, amely Magyarország előtt áll, épp egy ilyen huszárvágást követel meg. Napjaink világa leginkább egy hatalmas csatamezőre emlékeztet, ahol a nagy hadseregeken a zűrzavar lett úrrá, az egymással szemben álló tábornokok pedig a megváltozott körülmények között igyekeznek újrarendezni a sorokat. [...] Azoknak a kisebb nemzeteknek, amelyek a saját kezükbe akarják venni a sorsukat, nem marad más választásuk, mint kreatív merészséggel elébe menni a dolgoknak. A Huszárvágás olyan stratégiát kínál Magyarországnak, amely lehetővé teszi, hogy úgy reagáljunk a jelen nagy kihívásaira, hogy közben saját különleges erősségeinkre építünk – merész fellépéssel meglepjük a többieket, és magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést.” (részlet a könyvből)„A magyar kormány mindenekelőtt a magyar emberekkel törődik. Ha ez megdöbbent vagy sért téged, akkor te magad is a probléma része vagy, és nem lenne szabad mások felett hatalmat gyakorolnod. Ám amennyiben a fenti mondat egy olyan országot ír le, amelyben szívesen élnél, olvasd el ezt a könyvet!” – Tucker Carlson, politikai kommentátor „Aki tudni szeretné, hogy a jelenlegi magyar vezetés hogyan látja az ország helyét a világban, és aki kíváncsi arra, hogy mit takar a »huszárvágás« stratégiája, annak feltétlenül el kell olvasnia Orbán Balázs könyvét.” – Ivan Krasztev, az Európai Külkapcsolati Tanács alapító tagja „Orbán Balázs könyve intellektuális alapossággal elemzi napjaink geopolitikai tendenciáit, történelmi kontextusba helyezve őket. Magyarország jelentős szerepet kapott a világpolitika színpadán, ahol középhatalomként kiterjedt politikai kapcsolatokat és gazdasági együttműködést próbál fenntartani.” – Sebastian Kurz, Ausztria korábbi kancellárja „A mai Magyarország felemelkedése a találékonyságra és a merészségre, valamint az egyedülálló kulturális és földrajzi adottságok meggyőző ismeretére épül. Huszárvágás című könyvében Orbán Balázs frappánsan és kellő alapossággal mutatja be országa nemzeti és geopolitikai stratégiáját – amelyből a világnak, és különösen a Nyugatnak lenne mit tanulnia.” – Kevin D. Roberts, a Heritage Alapítvány elnöke „Orbán Balázs egyértelmű és helyes üzenetet intéz Magyarországhoz és a világhoz: a kereskedelem és az eszmék mentén kapcsolódjunk egymáshoz; ne építsünk egymással szemben álló tömböket; legyünk büszkék őseink bölcsességére és kultúrájára, és ebből merítsünk útmutatást; egyszerre tekintsünk keletre és nyugatra; és mindenekelőtt támogassuk a békét!” – Jeffrey D. Sachs, a Columbia Egyetem professzora Orbán Balázs (1986, Budapest) jogász, politológus, országgyűlési képviselő, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója. Korábban a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója és a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára volt. A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumának, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanácsadó Testületének az elnöke, továbbá a Magyar Külügyi Intézet munkájának kormányzati felügyeletét is ellátja. Első önálló könyve, A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye magyarul több kiadást megélt, emellett angolul, franciául, lengyelül, németül és olaszul is megjelent. Angolul és németül beszél. Nős, két fiúgyermek édesapja.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Nem, nem egy wellsi sci-fi ez. Sokkal inkább programírás, politikai állásfoglalás a szocializmusról - amit Wells soha nem tapasztalt meg, ám mégis írt róla… A könyv első kiadásának fülszövegén egyk...
Online ár:
990 Ft
Online ár:
2 000 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára