A chicagói magasvasút montrose-i állomásának rövid leírása

Összefoglaló

Amikor az ember átvizsgálja több mint harminc év termését, általában igyekszik a jó közül a legjobbat kiválasztani. Magam is ezt tettem. Ez a könyv mégsem úgynevezett válogatott verseimet tartalmazza. Nem csupán munkásságom színe-javát kínálja. Olyan darabok is találhatók benne, amelyeket egyébként esetleg elhagytam volna. De nem tekinthető igazán összes verseim gyűjteményének sem, mert mégiscsak szelektáltam, és amit mai szemmel gyengébbnek ítéltem, azt kíméletlenül kirostáltam, a Szajlának meg lévén, hogy még folyamatban van – csak töredékét vettem bele. Inkább átmenet a kettő között, afféle öszvérlény, amelynek az ad létjogot, hogy köteteim annak idején olyan mesterségesen korlátozott példányszámban jelentek meg, hogy még az se nagyon jutott hozzájuk, aki kereste, a könyvtárak többsége pedig nem szerezte be őket. Hiányt szeretnék tehát pótolni, minél több művemet hozzáférhetővé tenni az érdeklődők számára. Ezért vaskosabb valamivel az illendőnél. Ezért használom az egybegyűjtött szót, amely egyébként nem a magam leleménye. A néhai Weöres Sándortól kölcsönöztem, szíves túlvilági engedelmével.
A költés, a költészet kaland, utazás az ismeretlenbe. Leginkább Kolumbusz Kristóf vállalkozásához hasonlítható. Csak az a különbség, hogy még hajót, legénységet, felszerelést sem adnak hozzá. Mindent magunknak kell előteremteni, a semmiből. Aki életre szólóan versírásra adja a fejét, az Indiába indul, és ha szerencséje van, ha minden jól megy, felfedez egy ismeretlen földrészt. Tavaly töltöttem be az ötvenet. Emberi számítás szerint van még egy kis időm. Ezért korai volna még számvetést, mérleget készíteni, azt firtatni, nekem vajon sikerült-e. De a versek újraolvasása, másolása, javítgatása közben óhatatlanul szembesültem az eddigi eredménnyel, és legalább helymeghatározással megpróbálkoztam. Megállapítottam, hogy nem tudom, hol vagyok, jó irányba haladok-e, és partot érek-e valaha. Csak egy bizonyos: még nem adtam fel, még hajózom.