Az emberek és az oankálik azóta párosodnak egymással, hogy az idegen faj megmentette a nukleáris háború utolsó túlélőit. Az idegenek célja, hogy a hímek és nőstények mellett létező, harmadik nemű társaik, az ólojok - akik az alakváltás, gyógyítás és génmanipuláció képességével rendelkeznek - addig kísérletezzenek az emberi DNS-en, míg létre nem hoznak egy olyan hibridet, ami képes életben maradni a világűr legkegyetlenebb feltételei közt is.
Jodahs egy különleges óloj: ő az első földönkívüli, akit emberi anya szült meg. Ahogy felnő és a teste érettségi szakaszba lép, úgy fedezi fel különleges képességeit. Jodahs azonban a származása miatt idegennek számít az idegenek között is, és ha nem tanulja meg kontrollálni a félelmét, valamint nem veszi sikerrel a metamorfózisokkal járó kihívásokat, akkor nem a két faj megmentője, hanem végzete lesz.
A Xenogenezis-trilógia befejező részében minden benne van, amiről a sci-fi műfaja szól; Octavia E. Butler a képzelet határait feszegetve, méltó módon fejezi be lebilincselő és végtelenül elgondolkodtató történetét.
A hard sci-fi egyedi mixe: összeesküvés-elmélet és kozmológia, természettudomány és villámgyors akció. (George R. R. Martin) 1967-ben, a maoista kulturális forradalom alatt egy fiatal egyetemist...
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára