Merkel - Eszmény és valóság
Kossuth Kiadó, 2024
Összefoglaló
Amikor Angela Merkel kancellár lett, az egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, Henry Kissinger azt mondta: "Egy új vezetőtípus tűnt fel, akinek a felfelé vezető útját rendre alábecsülték, és aki hirtelen saját korának tökéletes megjelenítőjévé vált."
A kelet-németországi változások tetőpontján, 1989 decemberében a berlini Humboldt Egyetem fiatal kutatófizikusa, egy evangélikus lelkész lánya csatlakozott a Demokratikus Ébredés nevű új párthoz. Angela Merkel akkor 35 éves volt, mindenféle politikai tapasztalat nélkül, ám erős erkölcsi tartással. Tizenöt évvel később Németország kormányának élére állhatott. Négy cikluson át, 16 évig maradt hivatalban, válságok sokaságán vezette át határozottan az országot - és nem kis részben Európát.
A hidegháború utáni új nemzetközi rend korának egyik legfontosabb politikusa lett. Kancellárságának bő másfél évtizedéből - főképp a migrációs válság éveiben - nem hiányoztak a támadások és a kudarcok sem, 2021 decemberében mégis úgy vonulhatott nyugalomba, mint Németország egyetlen olyan kancellárja, akit erre nem valamiféle politikai válság kényszerített.
Nógrádi György a tőle megszokott széles kitekintéssel állítja világpolitikai összefüggésbe Angela Merkel rendkívüli életpályáját.
Közép- és Kelet-Európa gazdaságtörténete 1945-1953 között - A szovjet megszállás és a sztálinista tervgazdálkodás kiépülése
"Domonkos Endre könyve a korszak fontos gazdaságtörténeti összegzésének és dokumentumának tekinthető. Újdonságértékűnek és sikeresnek tekintjük a szerző azon törekvését, hogy a fejezetek megírásako...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 199 Ft
Online ár:
3 570 Ft
Eredeti ár: 4 199 Ft
Online ár:
8 500 Ft
Eredeti ár: 9 999 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján