Nagy Magyarország Anno 2017 - Naptár - Historic Hungary Anno

SmartCalendart Kft., 2016

    A mainál több mint háromszor nagyobb történelmi Magyarországra röpít minket ez a szép és érdekes falinaptár. Lapjain nemcsak az 1920-ban igazságtalanul elcsatolt térségekből, de a mai értelemben vett csonka országból is szerepelnek felvételek. Így került címlapra az a több mint száz éves képeslap, amelyen Esztergom és Párkány együtt látható a Mária Valéria híddal amiről tudjuk, hogy azóta sajnos két külön országot köt össze ezen a helyen. De feltűnik a naptárban Budapest mellett a másik régi magyar főváros, Pozsony, valamint Sztrecsény festői várromja és Rimaszombat is a Felvidékről. Egy-egy ritka régi képeslap felidézi Erdélyből Torockó, Püspökfürdő, Kolozsvár és Marosvásárhely egykori varázsát, a Délvidékről Árpatarlót és Raholca hatalmas várát, Kárpátaljáról a régi Csapot, valamint az Ausztriához került híres búcsújáróhelyet, Boldogasszonyt.
    A kiadványt Balázs D. Attila, az Erdély Anno 18951944, illetve a Torockó és környéke régi képeslapokon című kötetek írója jegyzi, akinek a mostani Nagy Magyarország Anno a jubileumi, 20. saját szerkesztésű naptára. (22x22 centiméteres naptár bővített naptári névjegyzékkel.)

    Árinformáció nem elérhető
    Kívánságlistára
    Teljes lista
    • Az idei családi naptár újdonsága, hogy a hónapok sorát egy-egy kotta színesíti, melynek dallamát a teljesen kezdők is könnyen eljátszhatják furulyán. Gróh Ilona, a Ri...

      6 pont
      Raktáron
      2 munkanap vagy Bookline Express
      Ringató naptár - 2017 - Családi naptár furulyaiskolával
      Raktáron
    • "Hat-hét éve a Ráckertben, a Tütü Tangóban énekeltem a Holnapot, Száz panasz ég a dalomban-t. Jó egy éve előszedtem ezeket, megszereztem a Karády-összest, végighallgat...

      15 pont
      Raktáron
      2 munkanap vagy Bookline Express
      CD
      Szalóki Ági: A vágy muzsikál
      Raktáron

      Szalóki Ági: A vágy muzsikál

      0.100000001 4 300 Ft 3 870 Ft
    • Szimba, az oroszlánkölyök alig várja, hogy király lehessen, ám a trónig vezető út kalandos és meglepetésekkel teli. Hiába veszi körül a csodás afrikai táj és sok-sok h...

      3 pont
      Raktáron
      2 munkanap vagy Bookline Express
      DVD
      Az oroszlánkirály - DVD
      Raktáron
    • Bexi kezd besokallni a popszakmától. A lehetőség, hogy folytathatja tanulmányait, ráadásul olyasmivel foglalkozhat, amit igazán szeret, miközben megmaradnak neki a ba...

      10 pont
      8 - 10 munkanap
      könyv

      Leiner Laura: Egyszer - Bexi-sorozat 6. kötet

      L&L Kiadó, 2017 0.150000006 2 990 Ft 2 541 Ft
    Teljes lista
    • Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig. Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként ...

      12 pont
      Raktáron
      2 munkanap vagy Bookline Express
      könyv
      Paulo Coelho: Barátság - Naptár 2017
      Raktáron

      Paulo Coelho: Barátság - Naptár 2017

      Alexandra Kiadó, 2016 0.150000006 3 699 Ft 3 144 Ft
    Teljes lista
    Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
    Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!