Prédikál és szónokol

Nádasdy Ádám
Magvető Könyvkiadó, 2008
Bookline értékelés: (37 darab szavazat)
  • 346 oldal
  • Kötés: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
  • ISBN: 9789631426397

„Én nem a beavatkozás vagy az előírás ellen harcolok, hanem a butaság ellen.” Nádasdy Ádám 1947-ben született Budapesten, és 23 éves korában tanárszakos diplomáját is itt szerezte az ELTE angol-olasz szakán. Kezdőként nyelvtanárként tanított, ahogy később is, de két-három év múlva már korábbi egyetemén tanít mint tanársegéd. Angolszakos ugyan, de saját véleménye szerint nyelvészként mégis a magyar nyelvvel foglalkozó publikációit tartja a legérdekesebbeknek – szakmai cikkei mellett a Magyar Narancsba Modern Talking címmel ír rendszeres nyelvészeti tárcákat. Verseket is publikál, angolból készült drámafordításai pedig – többek között Shakespeare-daraboké – másfajta sikert hoztak számára. Főállásban docens az ELTE Angol Nyelvészeti Tanszékén, elsősorban fonológiát és nyelvtörténetet tanít. A Prédikál és szónokol című kötet a 2003 és 2007 közt megjelent nyelvészeti tárgyú írásait tartalmazza.

Árinformáció nem elérhető
Kívánságlistára
Teljes lista
  • Nádasdy Ádám a megszemélyesítés költője. Minden fontos dolog a magány, a szerelem, a küzdelem hirtelen személlyé változik verseiben, és minden személyből fogalom les...

    8 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba
    Raktáron

    Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba

    Magvető Könyvkiadó, 2017 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • A Kolozsváron született színésznő Budapesten több mint százszor adta elő Triptichon című, Piaf-, Brel-, Barbara-sanzonokat bemutató műsorát, majd Belgiumban, Franciaor...

    20 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Nádasdy Ádám: Szilágyi Enikő parlando
    Raktáron

    Nádasdy Ádám: Szilágyi Enikő parlando

    Fekete Sas Kiadó, 2017 0.150000006 6 000 Ft 5 100 Ft
  • Nádasdy nagy szerelmi író. A tárgyban fájdalmasan sokat tud és fájdalmasan sokat nem tud. E kettő föltételezi egymást. Olyan nincs, hogy döngicsélés van meg zümmögés, ...

    9 pont
    2 - 5 munkanap
    antikvár

    Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza

    Magvető Könyvkiadó, 2015 Könyvtársaság Antikvárium - jó állapotú antikvár könyv 2 390 Ft
  • Angol szavak és nevek kiejtése magyarbetűs és nemzetközi átírással. Munkatárs: Szigetvári Péter

    19 pont
    2 - 5 munkanap
    antikvár

    Nádasdy Ádám: Huron's angol kiejtési kézikönyv magyarajkúak számára

    Biográf Kiadó, 2000 Könyvtársaság Antikvárium - jó állapotú antikvár könyv 4 790 Ft
Teljes lista
  • A magyar helyesírás új, a Magyar Tudományos Akadémia által alkotott és jóváhagyott szabályzata: a 12. kiadás. - A magyar helyesírásra vonatkozó szabálypontok pél...

    9 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Magyar Tudományos Akadémia: A magyar helyesírás szabályai - Új magyar helyesírás - 12. kiadás
    Raktáron
  • A gyermekkor lételeme a játék és az alkotás. Aki átélte ennek az örömét, az később is szívesen ül le játszani gyermekeivel, barátaival. Legyen az társas-, építő-, logi...

    6 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Szőcsné Antal Irén: Anya - nyelv - búvár - Nyelvi játékok
    Raktáron

    Szőcsné Antal Irén: Anya - nyelv - búvár - Nyelvi játékok

    TINTA KÖNYVKIADÓ KFT, 2017 0.150000006 1 990 Ft 1 691 Ft
  • A világ csupa érvelés. Mindenki érvel, az is, aki nem tudja és az is, aki nem tud. Ez a kis könyv azoknak szól, akik készen állnak az ilyen és hasonló állítások megvit...

    8 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    Aczél Petra: Neked van igazad? - Érvelés és meggyőzés a gyakorlatban
    Raktáron

    Aczél Petra: Neked van igazad? - Érvelés és meggyőzés a gyakorlatban

    TINTA KÖNYVKIADÓ KFT, 2017 0.150000006 2 490 Ft 2 116 Ft
  • O. Nagy Gábor mintegy húszezer magyar szólást és közmondást felölelő gyűjteménye az eddigi legteljesebb ilyen jellegű munka. Tarka változatosságban tárja az olvasó elé...

    13 pont
    Raktáron
    2 munkanap vagy Bookline Express
    könyv
    O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások
    Raktáron

    O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások

    Akkord Kiadó, 2010 0.150000006 3 990 Ft 3 391 Ft
Teljes lista
  • „Én nem a beavatkozás vagy az előírás ellen harcolok, hanem a butaság ellen.” Nádasdy Ádám 1947-ben született Budapesten, és 23 éves korában tanárszakos diplomáját is ...

    11 pont
    könyv
Teljes lista
Ha kritikát kíván írni, be kell jelentkeznie!
Ha hozzá kíván szólni, be kell jelentkeznie!